A Prima Primissima Díjat még 2003-ban alapította Demján Sándor, a VOSZ Örökös Elnöke azok számára, akik a kultúra, a tudomány területén példát mutatnak szakmai és emberi szempontból egyaránt. Célja a magyar értelmiség szellemi eredményeinek megőrzése, a hazai tudomány, művészet, kultúra és sport fejlesztésének erősítése egy olyan, hatalomtól és politikától független kitüntető cím adományozásával, amelynek megkérdőjelezhetetlen értéke van a közvélemény szemében – írja az index.hu.
2007-ben született meg a döntés az alapítók részéről, hogy a 30 év alatti fiatalok között is jutalmazni kívánják a legkiemelkedőbbeket. A Junior Prima Díjnak öt társalapítója van, mindegyikük egy-egy önálló kategória mecénási feladatait vállalta fel. A Magyar Fejlesztési Bank a tudomány, az MVM Energetika Zrt. a zene, a Docler Holding Kft. a népművészet, a KAVOSZ Zrt. a sajtó, az MBH Bank a színházi művészet terén kiemelkedő fiatal tehetségeket támogatja.
A Junior Príma ismeretterjesztés és média kategória díjazottjai 2024-ben:
Ács Sándor Bence, Portfolió
Debreceni Kamilla, Ungvár TV Kárpátalja
Farkas Márton, M4 Sport
Gábor Zoltán, Index
Mészáros Gergő, VG
Varga Bence, Fidelio
(Fotó: Fidelio)