Jelen írás apropója, hogy Demján Sándor május 14-én ünnepelte volna 80. születésnapját – emlékezik Krisán László.
Széchenyi István az a személy, akit itthon és külföldön is megillet egy közös jelző, ez pedig nem más, mint a „legnagyobb magyar” cím, amivel messzemenőleg egyetértek. De nem lövök mellé, ha azt állítom, hogy Demján Sándor pedig a legnagyobb magyar üzletember volt. Sőt, messzebbre megyek, és az üzleti életre és az ott elért eredményeikre fókuszálva azt is kijelentem, hogy Demján Sándor a modernkori Széchenyi. Ha a két életrajzot, pályafutást, tevékenységet alaposan górcső alá vesszük, akkor bizony belátható, hogy ezen állításom szilárd alapokon nyugszik.
Széchenyi az a személy volt, aki a Boszporusztól a Brit-szigetekig bejárta egész Európát, és utazásai során látottak és tapasztaltak nyomán felismerte hazájának elmaradottságát és fejlődési lehetőségeit (például angliai utazása nyomán döntötte el, hogy megismerteti a lóversenyt a magyar közönséggel, a francia körutazásán pedig a hazai folyamok szabályozásának megvalósítására sarkallta). Az utazások és az ott látottak hazai meghonosítása Demján Sándor életének része is volt. Azért járta a külföldet, hogy a jó gyakorlatokat feltérképezze és haza is hozza azokat. De nem egyszerűen lemásolta, hanem adaptálta a magyar környezethez: a magyar gondolkodáshoz, a magyar vásárlókhoz, a magyar mentalitáshoz. A szívemhez legközelebb álló Széchenyi Kártya Program is egy ilyen nemzetközi utazása során villant fel Sándorban – egészen pontosan egy kanadai Hangya Szövetkezet működéséből merített ötletet. Mára pedig ez az ötlet a magyar gazdaságstratégia és pénzügyi eszköztár egyik legmeghatározóbb eszközévé fejlődött. De azokat az épületeket, amelyek Demján nevéhez fűződnek – akár a több mint 50 ezer négyzetméter alapterületű Pólus Center, a Bank Center a Szabadság téren, vagy a Westend City Center –, azokat is mind amerikai, kanadai minták alapján hozta létre.
Visszatérve Széchenyi Istvánhoz: nem csak a legnagyobb magyar, hanem a haladás egyik legelkötelezettebb híve is volt egyben. Demján Sándor szintén minden ötletével, projektjével a hazát, a haza fejlődését kívánta szolgálni. Extrém módon nyitott volt az újdonságokra, az innovációkra. Alapvető gondolkodásában állandóan ott mozgott az a gondolat, hogy „ami még itthon nincsen, és a fejlődést szolgálja, hozzuk haza, és csináljuk jobban”.
Széchenyi oroszlánrészt vállalt a magyar tudományosság és közélet intézményeinek létrehozásában. Demján sem gondolkodott másképp, és gazdagságát, vagyonát hasznos célokra használta. Volt egy gyakran emlegetett mondása, ami úgy hangzott, hogy „Akinek tele a zsebe, annak legyen meleg a szíve is”. Véleményem szerint Ő volt a modern kor egyik legelső igazi mecénása. Sok gazdag ember volt 10-20-30 évvel ezelőtt is, de olyan, aki ennyit vissza is adott a közösségnek, abból viszont kevés. Demján mindig igyekezett visszaadni, a jót és a karitatív célokat szolgálni, támogatni, szponzorálni. Demján a szegény gyerekek támogatását a szívén viselte, pl. rengeteg karácsonyi csomagot készíttetett minden évben. A Nyírségben óvodát és iskolát alapított, de többek között Katowicében az ottani Pólus Center alapkövének letételekor is nagyon sok kisgyermeknek vitt ajándékcsomagot, és az ottani püspökkel közösen osztották szét ezeket a csomagokat.
Legnagyobb és örökké hozzá fűződő vállalása a Prima Primissima díj (2003) megalapítása volt, amelynek célja, hogy évenként országosan, a VOSZ működtetésében a hazai megyékben, megyei Primaként, valamint a fiatalok körében a Junior Primán is megjutalmazzanak olyan művészeket, sportolókat, valamint a tudományos élet, a népművelés, az oktatás és a sajtó képviselőit, akik munkásságukkal kiérdemelték a legkiválóbbaknak járó elismerést, s teljesítményük, emberi tartásuk, értékrendjük követendő lehet mások számára.
Nagyon szerette a művészetet is, kötődött a szép művekhez, de máshogyan, mint Széchenyi. Ő a művek környezetét is meg akarta teremteni. Az Ő nevéhez fűződik a Művészetek Palotája és a Nemzeti Színház felépítése. Itt emelném ki egyben – visszautalva az előző gondolatmenetre –, hogy a kultúráért, a rászorulók felkarolásának érdekében végzett munkája elismeréseként Emberi Méltóság kitüntetésben részesült.
Gróf Széchenyi István egyik központi gondolata az volt, hogy a magyar gazdasági életből hiányzik a befektetés, mert nincs hitel. Hitel hiányában pedig elmarad a gazdaság korszerűsítése. Aki ismerte Demján Sándort, vagy hallott róla, annak egy valami biztosan beugrik róla, az pedig az a gondolat, hogy „pénzből még több pénzt csinálni, és eközben értéket is teremteni”. Demján elkötelezett volt a hitel mellett, és erre a legjobb példa valóban a Széchenyi Kártya Program, amit szoros szövetségben, közösen támogatott Parragh Lászlóval, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnökével. Demján Sándor 20 évvel ezelőtt azzal bízta ránk ezt az üzleti koncepciót, hogy „meglátjátok 100 ezer hitelnél is többet fognak igényelni”. Büszkék vagyunk arra, hogy a Sándor által vízionált 100 ezer helyett mostanra 600 ezer hiteligénylést fogadtunk be. A hitelek mögött pedig mindig kereste a vállalkozásokat, a jó üzleti modelleket, a fejlődőképes és piacképes lehetőségeket.
Széchenyi egész életében vallotta, hogy az egyesülésben és a partnerségben van az erő. Azt vallotta, hogy a társulás és az együttműködés a legfontosabb mozgatórugó. Kiválóan tudott bánni az emberekkel, gyorsan felfedezte, ki lehet a hazának hasznos, és azokat igyekezett maga mellé csatolni. Demján mindig híve volt az együtt gondolkodásnak: mindig maga köré gyűjtötte a fiatal, lendületes, tehetségeket, akiket előszeretettel bízott meg kisebb, nagyobb projektekkel. A fiatalokat előszeretettel terhelte (a kifejezés jó értelmében), köztük engem is, amit viszont imádtunk és sosem bántunk: sem a fejlődésünkben, de tudás gazdagodásunkban sem. És azt is fontos látni, hogy a közvetlenül vele dolgozó emberek mindegyike ugyanezen a véleményen van.
Demján Sándornak küldetése volt a vállalkozások elismertetése és a vállalkozó szó hitelességének megteremtése – ezért kevesen tettek többet életükben. Ennek legfontosabb és legmaradandóbb példája a magyar vállalkozások összefogásának példaképe, az idén már 35 éves Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége, amely Demján Sándor hosszú évtizedekig tartó elnöksége és útmutatása alatt alakította ki meghatározó érdekvédelmi vagy inkább mondhatom, hogy érdekérvényesítési szerepét.
A VOSZ neve mára összeforrott Demján Sándor nevével és örökös elnökként mindig követendő példaként áll a Szövetségben munkálkodók előtt.
Abban azonban erős eltérés van Széchenyi és Demján között, hogy míg Széchenyit sokszor a hidegség, és a végletesség, addig Demjánt a meleg, baráti, nyugodt légkör jellemezte. Szinte kivétel nélkül mindenkivel tegező viszonyban volt, és már az első köszönés alkalmával azt az érzést keltette az emberekben, hogy már „ezer éve ismerik egymást”.
A fentiek fényében látszik, hogy nem is mentem olyan messzire állításommal miszerint erős hasonlóságok vannak gróf Széchenyi István és Demján Sándor életpályája között. Terjedelmi korlátok miatt csupán egyes motívumok felvillantására volt lehetőségem, de azt gondolom, hogy ezekkel is igazolható a két „Nagy Magyar” közötti párhuzam. Számomra biztos, némi elfogultsággal igaz, hogy a „Nagy Magyarok” között is előkelő helyen szerepel Sándor!
Köszönjük, hogy mellette nőhettünk fel, köszönjük, hogy Tőle tanulhattunk, köszönjük neki a lehetőségeket és a magam nevében megígérem, hogy tovább visszük az általa ránk bízott szellemi örökségeinket és az értékeket.
A szerző: Krisán László, a KAVOSZ vezérigazgatója, a VOSZ társelnöke.
A teljes cikk IDE KATTINTVA olvasható.
