A tíz vidéki nagyvárost érintő eseménysorozaton több mint kétszáz gazdasági és politikai szereplővel, polgármesterekkel, helyi képviselőkkel, kis- és közepes vállalkozások döntéshozóival folytatnak párbeszédet.
Az eseményen részt vett dr. Barcsa Lajos, Debrecen alpolgármestere. Helyzetértékelésében a kis- és középvállalkozások informálásának, képzésének a jelentőségét emelte ki. Emlékeztetett, hogy a város és a térség életében fontos szerepet játszó vállalkozások támogatása érdekében folyamatosan igyekeznek informatív előadásokat, ingyenes képzéseket szervezni. Az alpolgármester a legfontosabb jelenlegi problémának a rezsiválságot nevezte, amely minden gazdasági szereplőt, így az önkormányzatot és a vállalkozói szektort is kedvezőtlenül érinti. A terhek enyhítésében remélhetőleg sokat segít majd a következő uniós ciklus és az így érkező támogatási források is.
Filippov Gábor, az Egyensúly Intézet kutatási igazgatója előadásában a hazai vállalkozásfejlesztés-politika jellegzetességeiről beszélt. Az Intézet most zajló kutatásának részeredményeit bemutató prezentációjából kiderült, hogy „Magyarországon nemzetközi összehasonlításban is kiemelten nagy hangsúlyt kap az állami támogatáspolitika. Ugyanakkor itthon sokkal jellemzőbb a külföldi tulajdonú vállalatok támogatása – ez különösen érvényes a legnagyobb összegű támogatásokra. A vállalkozásfejlesztés tanulsága az, hogy a támogatások pozitív hatása a vártnál kisebb mértékben gyűrűzik a hazai tulajdonú kis- és középvállalkozásokhoz.”
A megrendelések, a beszállítói, alvállalkozói rendszerek és a vállalati kultúra sem fejlődött, illetve nőtt olyan mértékben, mint ahogyan azt a szakértők remélték. A kkv-k közvetlen támogatásának egyik fő tapasztalata is az, hogy a termelékenység javult ugyan az elmúlt években, de még mindig nagyon alacsony mértékű, különösen az itt működő multinacionális cégekkel összevetve.
Soltész József, a VOSZ Hajdú-Bihar vármegyei elnöke (a fotón) a rendezvény házigazdájaként is köszöntötte a résztvevőket. Mint elmondta, a vállalkozások képviseletét ellátó szervezetként kiemelt figyelmet fordítanak mindazokra a szolgáltatásokra, amelyek segítenek a kkv-szektor szereplőinek abban, hogy a stratégiájukat, döntéseiket megalapozó információkat megszerezzék.
Az eseményt kötetlen fórumbeszélgetés zárta, amelyen kiemelten foglalkoztak az export kérdéseivel. Megemlítették az erős versenyhelyzetet, illetve a tőkehiányt is. A további tőkebevonás gátját a magas kamatokban látják a vállalkozók. Szerintük megfelelő tőkeellátottság és jó finanszírozási környezet esetén a digitalizáció is nagyobb léptekkel haladhatna előre.
Mindenekelőtt a vállalatirányítási rendszerek fejlesztésére kellene forrás, ám a képzés, a kutatás-fejlesztés és az innováció területéről is hiányoznak a támogatások. A napi problémákat értékelve a vállalkozók főleg a munkaerőhiányra panaszkodtak, úgy látják, hogy a helyzetet a BMW munkaerő-elszívó hatása is súlyosbítja.