A mezőgazdaságot is érintő technológiai forradalom, az agrárium korszakváltása ma már nem csak egy szűk felhasználói kört érint – mondta Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára szerdán Budapesten, a 8. Precíziós gazdálkodás konferencia és kiállítás (PREGA) megnyitóján.
Az utóbbi 2-3 év változásai, a piaci körülmények, a termelési láncok, az alapanyag-ellátás átalakulása, az uniós támogatások egyre szigorúbb zöld előírásai minden gazdát újításokra késztetnek – indokolta a támogatásokat az államtitkár. Véleménye szerint különösen azoknak kell lépést tartaniuk a fejlődéssel, akik a világpiacon mindenki által nagy mennyiségben előállított terményt állítanak elő, hiszen ezek értékesítési árát leginkább a leghatékonyabban termelő gazdaságok mozgatják.
Feldman Zsolt hozzátette, hogy az új agrártámogatási rendszer hátterében is tetten érhető a technológiai forradalom, hiszen megjelenik a műholdképek gyakorlati alkalmazása, az adminisztrációt okoseszköz-alkalmazások támogatják. A technológiai fejlesztések csak akkor lehetnek igazán eredményesek, ha maguk a felhasználók is fejlődnek, új ismeretekre tesznek szert és használni is tudják azokat. A tanácsadás és a tudásközvetítés tehát éppúgy felértékelődik, mint a technológiaváltás, ezért kell mindkettőt elérhetővé tenni mindenki számára.
Az államtitkár szerint jó irány, hogy a precíziós technológiára történő átállást segítő pályázat 2021 óta már majdnem 2700 gazdát támogatott, növelve a magyar mezőgazdaság eredményességét, és legalább ilyen fontos, hogy megerősítette az új megoldások iránt elkötelezett termelői kört is.
A kétnapos rendezvény több mint 800 résztvevője 12 szekcióban és 3 workshopon mintegy 100 előadóval találkozhat, miközben az előadások szüneteiben 46 kiállítási standon ismerheti meg az agrárium digitális átállásához kapcsolódó legújabb fejlesztéseket, megoldásokat.
Az Agroinform.hu szervezésében megvalósuló rendezvény fővédnöke dr. Nagy István agrárminiszter, kiemelt szakmai partnere pedig a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara. A PREGA idén a digitalizáció eszközeivel (például: drónok, szenzorok, szoftverek, robotok) segítetthatékonyabb mezőgazdasági termelést, illetve a már bevált precíziós gazdálkodási tapasztalatok bemutatását helyezte fókuszába. A rendezvényen részt vevő nagyszámú agrárvállalati döntéshozó közvetlenül tájékozódhat a digitalizációval foglalkozó szakemberek szolgáltatásairól, illetve kutatási eredményeiről.
Pintér Zsolt, az Axiál Kft. ügyvezetője elmondta, hogy talán soha nem volt ennyire igénye a gazdálkodóknak a fejlesztési tanácsadásra. Az elmúlt években nagyon sok innováció jelent meg a mezőgazdasági gépekben, ám ezek kihasználásához szükség van a kezelési ismeretek professzionális átadására is. A precíziós technológia emellett szakszerűen előállított adatok tömegét is igényli, amelyeket pontosan fel is visznek az alkalmazásokba.
Zahorán Zalán, a KITE Zrt. vezérigazgató-helyettese arra hívta fel a figyelmet, hogy a piacokat jellemző volatilitás várhatóan a következő években is fennmarad. Miközben számos tényezőre, így az időjárásra sincsen ráhatása a gazdálkodóknak, amit befolyásolni lehet, arra a korábbinál nagyobb figyelmet kell fordítani. Bár a gépgyártási kapacitások kezdenek globálisan helyreállni, a gépmegrendeléseknél továbbra is hosszú a várólista, így a megalapozott beruházási döntéseket továbbra is időben meg kell hozni.
Csepregi Attila, a Lajoskomáromi Agrár Cégcsoport ügyvezetője a precíziós technológiák gyakorlati felhasználásának tapasztalatai közül azt emelte ki, hogy a beszerzési költségek meredek emelkedésének időszakában, a jelenlegi kedvezőtlen kamatkörnyezetben bizonytalanná vált a precíziós beruházások gyors megtérülése. Megalapozott fejlesztési stratégiára, a fontossági sorrendek felállítására elengedhetetlenül szükség van. Az eredményesség kapcsán rámutatott a kezelő személyzet kulcsszerepére: velük szemben az érzék és munkabírás helyett a tudás és a jó helyzetfelismerés vált a legfőbb követelménnyé. Nem lehet túlbecsülni a képzés fontosságát, amelynek a technológia gyors fejlődése miatt folyamatosan frissülő ismereteket kell átadnia.
A konferencián külföldi szakértők is bemutatkoztak. John P. Fulton, a Nemzetközi Precíziós Gazdálkodási Egyesület (ISPA) elnöke, a The Ohio State University professzora az optimális nitrogéngazdálkodásról és a változtatható vetőmagmennyiségről tartott előadást, Kit P. F. Franklin (Harper Adams University) pedig annak részleteibe avatta be hallgatóságot, hogy miként valósította meg kollégáival – a világon elsőként –, hogy emberi kéz érintése nélkül, autonóm, távvezérelt eszközökkel műveljenek meg mezőgazdasági területet.
Az Agrárgazdaság Digitalizációjáért Díjat a PREGA Konferencia és kiállítás plenáris részének zárásaként adják át. A Magyar Precíziós Gazdálkodási Egyesület 2021-ben hozta létre az elismerést, hogy ezzel jutalmazza azokat, akik kiemelkedő munkát végeztek ezen a téren. Bemutatásukat az egyesület tagjai és tagszervezetei fontosnak tartják, egyúttal a digitalizáció támogatását is ösztönözni akarják az elismeréssel.
Az Agrárgazdaság Digitalizációjáért Díjat idén
- Balogh Sándor, a Balogh Farm Tépe Mezőgazdasági Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. ügyvezetője,
- Becze István, a Székely Gazdaszervezetek Egyesületének elnöke, valamint
- Mikus Gábor, a Lechner Tudásközpont Térbeli Szolgáltatások Igazgatóságának főosztályvezetője
veheti át.
(Fotó: Fekete István)