A munkaerőköltség változása befolyásolja a versenyképességet mind vállalati, mind nemzetgazdasági szinten. A vállalkozások érdekeltek a munkaerőköltségek alacsonyan tartásában, az államok pedig abban, hogy a cégeknek vonzó gazdasági környezetet teremtsenek, aminek egyik szegmense lehet a munkaerőköltség (alacsony bérrel vonzani a befektetőket). De mi határozza meg a munkaerőköltséget?
A bérek és egyéb juttatások mellett beleépülnek az adók és járulékok, de a szabályozói oldal (minimálbér) is erősen befolyásolja. Emellett a kereslet és a kínálat (munkaerőhiány és munkanélküliség) is mozgatja a munkaerőköltséget. Szintén fontos szerepe van a termelékenység változásának. Ha a lakosság képzettebb, termelékenyebb, magasabb hozzáadott értékű munkát végez, a vállalatok szívesen fizetnek magasabb béreket.
Munkaerőköltségek változása euróban számítva (2004=100százalék)
(Forrás: Eurostat (2023) adatai alapján GKI számítás)
Magyarországon 2004 óta a munkaerőköltség euróban számítva duplájára, forintban háromszorosára nőtt. Ebben az időszakban a német munkaerőköltségek az eurós inflációval párhuzamosan, összesen 44 százalékkal emelkedtek. Egy fejlett gazdaságban azonban természetes, hogy a bérszínvonal – és ezáltal a munkaerőköltség is – kisebb ütemben nő, mint az alacsonyabb bázisról induló országokban. Érdemes tehát megvizsgálnunk, hogyan alakultak a régió államaiban ezek a kiadások.
A lengyel, a szlovák és a cseh euróban mért munkaerőköltségek a magyarokénál sokkal jelentősebben emelkedtek, két évtized alatt megháromszorozódott az értékük. A Magyarországon működő külföldi nagyvállalatoknak tehát ilyen szempontból megérte hazánkba hozni a működőtőkét: itt kevésbé emelkedtek a költségek, mint máshol, így magasabb profitra számíthattak. Románia helyzete egészen speciális: itt euróban mérve 5,5-szörösére nőttek a munkaerőköltségek. Ennek oka, hogy egyfelől alacsony bázisról indultak a bérek, másfelől a román gazdaság az előző 20 évben rohamosan fejlődött. Emellett érdemes megemlíteni a gazdaság fehéredését is (ez hazánkban is jelentős volt, pl. az online kasszák bevezetése miatt), ami szintén növelte a mutató értékét.
Felmerül a kérdés: miért emelkedtek hazánkban a munkaerőköltségek kevésbé, mint a régió többi országában? A válasz prózai: a mindenkori magyar gazdaságpolitika egyik fő célja a külföldi működőtőke becsábítása. Ennek elérése céljából a kormányzat a munkát terhelő adókat (szja, szocho stb.) alacsonyan tartja, míg a fogyasztást terhelőket (áfa, jövedéki adó, fogyasztási adó) magasan.
A hazai gazdaságpolitika másik fő eszköze a forint leértékelése volt. Ha a forint értéke csökken az euróhoz képest, a multinacionális vállalatoknak kevesebb euróba kerül ugyanaz a forint alapú kifizetés. Ezzel párhuzamosan persze az importált javak egyre drágábbak lesznek itthon (de ez, az elsősorban export tevékenységet végző multikat nem érinti). Eközben a legtöbb magyar munkáltatón nem segít a hazai deviza leértékelése, hiszen – ha nem exportra termelnek – jellemzően a bevételeik forintban realizálódnak, miközben az importjuk drágul.
Összességében megállapítható, hogy a magyar munkaerőköltségek az EU-hoz való csatlakozásunk óta euróban mérve jóval kisebb mértékben nőttek, mint a vizsgált szomszédos országokban, ami elvben versenyelőnyt is jelenthetne. Ugyanakkor a rendkívül alacsony termelékenység növekedési ütem azt jelenti, hogy a becsábított vállalkozások többsége alacsony hozzáadott értékű termeléssel jelent meg hazánkban.
A forint értékvesztése az euróhoz képest, a minimálbér erőltetett emelése, a bőkezű támogatási politika, a munkaerőköltségek – gépipari és autógyártó multik számára előnyös – csökkentése mind-mind hozzájárult ahhoz, hogy hazánk versenyképességének javulása a régiós országokéhoz képest elmaradt.
