A rendezvény fővédnöke Jakab István, a MAGOSZ elnöke, az Országgyűlés alelnöke volt, aki köszöntő beszédében méltatta a magyar agrárium szereplőit és a verseny magas színvonalát. A gála különleges eseményként zárta le az országos birtokbejárást, amely során a zsűri számos szempont szerint értékelte a döntős birtokokat, kiemelve azok szakmai teljesítményét és innovációját – írja az agrotrend.hu.
A zsűri döntése alapján a fődíjat Magyarország Legszebb Birtoka 2024 címmel a Hódkertész Kft. nyerte, amely a kertészeti ágazatban nyújtott kimagasló szakmai teljesítménye révén emelkedett ki a mezőnyből. A Hódkertész Kft. a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége Csongrád-Csanád vármegyei szervezetének tagja.
A verseny különlegessége, hogy már harmadik éve a határon túli birtokok is részt vesznek a megmérettetésben. Idén a zsűri Horvátországba utazott, ahol a magyar gazdálkodók munkáját is értékelte. A határon túli magyar birtokok közül Rúzsa Sándor gazdasága nyerte el a legszebb birtok címet.
A gálát a tavalyi győztes, a Hajdúnánási Kendereskertben rendezték meg. Az ünnepélyes eseményt Mátrai Zoltán, az Agrotrend Csoport tulajdonosa, a díj főszervezője, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) Agrár Tagozatának elnöke nyitotta meg.
Az idei díjazottak:
– Magyarország Legszebb Állattenyésztő Birtoka: Szépalma Ménesbirtok
– Magyarország Legszebb Borbirtoka: Miklós Csabi Pincészet
– Magyarország Legszebb Családi Gazdasága: Apis Farm
– Magyarország Legszebb Fiatal Gazda Birtoka: Nánás Struccfarm
– Magyarország Legszebb Gyümölcstermesztő és Kertészeti Birtoka: Hódkertész Kft.
– Magyarország Legszebb Szántóföldi Növénytermesztő Birtoka: Nemzeti Biodiverzitás- és Génmegőrző Központ
– Magyarország Legszebb Határon Túli Magyar Birtok: Rúzsa Sándor Gazdasága
– A VOSZ által támogatott közönségdíj nyertese 2024-ben: Nánás Struccfarm
A gálán több különdíjat is átadtak:
– Az Erste Bank különdíjasa a Miklós Csabi Pincészet lett, amely a borászatban nyújtott kiemelkedő teljesítményéért kapta az elismerést.
– A Limagrain különdíjasa a Nemzeti Biodiverzitás- és Génmegőrző Központ lett.
– Az UBM Csoport különdíjasa a Nánás Struccfarm, amely fiatal gazdálkodóként mutatott példát.
– Az Agromasters különdíjasa a Jancsek Gazdaság, amely a fenntartható gazdálkodásban ér el kimagasló eredményeket.
– A zsűri különdíjasa a Szender Kert, amely különleges falusi vendégasztal szolgáltatásával tűnt ki.
(Fotók: agrotrend.hu és Miklós Csabi FB-oldala)