Egy szervezetben a női vezetők arányának 10 százalékos növekedése akár 7 százalékos innovációs teljesítménynövekedést eredményezhet – derül ki a WILL Foundation által készített kutatásból. A legfelsőbb vezetői szinteken lévő nők pedig akár 27 százalékkal javíthatják a vállalatok pénzügyi teljesítményét, hozzájárulva ezzel a vállalatok sikeréhez.
A kutatási eredményeket a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) támogatásával a WILL Foundation által készített „A női vezetők szerepe a vállalatok sikerében” című online kiadvány mutatja be. Az anyagból kiderül az is, hogy a nők kiegyensúlyozott részvétele a vezetőségben felelősségteljesebb kockázatvállalást, illetve magasabb CSR- és ESG-szabványokat hoznak magukkal. A női középvezetők által leggyakrabban említett kihívások közé tartozik a szerepkonfliktusok feloldása és a férfias környezetben való érvényesülés nehézsége.A kiadvány egy másik, vállalati felső- és középvezetők körében végzett kutatás eredményeit is összefoglaló publikációval együtt elérhető a fővárosi kamara és a WILL Foundation honlapjain.
A kutatási eredményeket bemutató szakmai konferencia házigazdájaként Csókay Ákos, a BKIK főtitkára hangsúlyozta, hogy a budapesti kamara elkötelezett minden olyan vállalati gyakorlat támogatása mellett, amely a hazai versenyképességet és gazdasági növekedést ösztönözheti. „Hazánkban a felsőbb vezetői pozíciók egyötödét, az első számú vezetői státuszoknak pedig mindössze 6 százalékát töltik be nők, így ezen a téren még jelentős fejlődésre van szükség. A BKIK – amelynek munkaszervezetében csaknem 50 százalék a női vezetők aránya és közel 3000 önkéntes tagvállalatunk egyharmadánál vesznek részt hölgyek a vezetésben – ezért büszkén és örömmel áll a WILL Foundation kezdeményezése mellé, hogy közösen hívjuk fel a figyelmet a női vezetők versenyképességet erősítő szerepére” – mondta.
Szuromi-Kovács Ágnes, a WILL Foundation kuratóriumi elnöke elmondta, hogy a nemrég alapított, női vezetők támogatását célzó alapítvány a bemutatott kutatási eredmények ismertetésével is szeretne hozzájárulni a női vezetőkkel kapcsolatos hazai párbeszéd élénkítéséhez, és az őket támogató közeg megerősítéséhez. Az anyag első fele áttekintést ad a nemzetközi és hazai, női vezetőket érintő kutatási eredményekről, bemutatja különböző területi és szektorális szempontok szerinti arányokat, kitér az őket hátráltató és segítő tényezőkre, továbbá összefoglalja a lehetséges támogató intézkedéseket.
A kiadvány második fele a felsővezetők tapasztalatait mutatja be a velük készült mélyinterjúk alapján, majd egy online kutatás eredményeit elemzi, amely során középvezető nők számoltak be eddigi karrierútjukról, vezetői ambícióikról, és a terveiket befolyásoló külső és belső tényezőkről.
A kutatás eredményeit IDE KATTINTVA ismerheti meg.