Magyarországon a Hungarian Startup University fogja össze az egyetemeken átívelő országos, központilag támogatott és szervezett startup programot, amely az Express Innovation Agency gondozásában segíti a magyar tudásgazdaság fejlődését. A cél, hogy szülessen minél több olyan nemzetközileg is sikeres magyar vállalkozás, amely az egyetemeken megfogant ötleteket spinoff vállalkozások formájában piacosítja, ezáltal növeli a magyar gazdaság versenyképességét. Ennek elsőszámú pillére az egyetemeken átívelő HSUP program, amely idén már harmadik szezonját kezdte meg a Széchenyi István Egyetemen.
A program az intézményi demo day-jel zárult, amikor a hallgatói csapatok bemutatták vállalkozásötletüket. Volt, ahol már a prototípus is elkészült a tervezett termékből, mások az applikációjuk felépítését prezentálták. Az eredetileg leadott több mint 300 ötletből 15-nek adott zöld utat a szakmai grémium, ebből a bemutatók után végül hármat díjazott a zsűri.
A harmadik helyezést a TMark csapata nyerte el, akik a mikroinfluenszereket kötnék össze a hirdetőkkel. Az online marketing jelenleg ugyanis nagy elérésű influenszerekkel reklámoz, de ők magas árakkal dolgoznak, és általában valamelyik nagy ügynökséggel már szerződésben állnak. Ellenben hatékony stratégia lehet, több kisebb követőtáborral rendelkező mikroinfluenszert megnyerni, ehhez kínál platformot a cégek számára a hallgatók vállalkozása.
A dobogó második fokáig jutott a Cook & Service, amelynek tagjai a hűtő tartalma alapján ajánlanának recepteket – a fenntarthatóság jegyében – egyéni fogyasztóknak és vállalati ügyfeleknek egyaránt.
A zsűri által legjobbnak tartott startup az App’tomat csapatának projektje, amely italautomaták karbantartását, ürítését és töltését oldja meg automatizált megoldással. A bíráknak különösen tetszett, hogy hardveres fejlesztés nélkül, pusztán a szenzorokból jövő adatokkal született meg az a szoftver, amelyet értékesítene a csapat.
A helyezettek mindegyike egyetemi inkubációban folytathatja projektje megvalósítását.
Innovációs ökoszisztéma a Széchenyi István Egyetemen
A Széchenyi István Egyetem innovációs ökoszisztémája olyan rendszert alkot, amely alulról és felülről is nyitott és számos kapcsolódási pontot kínál a startup kultúra résztvevőinek. A fentebb tárgyalt HSUP program elsősorban az edukálásról szól: bevezeti a hallgatókat a vállalkozásfejlesztés világába és elsősorban a korai fázisú csapatokat támogatja.
A Spinoff Klub rendezvénysorozat bárki számára nyitott, szintén egyfajta kapu az érdeklődők számára, de egyben ismerkedési és ismeretszerzési lehetőség is. Ha valaki kutatóként nyit a vállalkozói szemlélet irányába, számára ajánlott a Széchenyi Duó konstrukció, melynek keretében prototípus kifejlesztésére is sor kerülhet. Ugyanakkor arra is akad példa, hogy valaki már működő cégével fordul az egyetemhez, számukra az intézmény segíthet befektetőket találni.
(Fotó: Horváth Márton)