Az idei díjazottak olyan projektekkel jelentkeztek, amelyek nemcsak kreativitásukkal, hanem mérhető üzleti eredményeikkel is hozzájárultak az ágazat fejlődéséhez és megbecsültségéhez. Az ünnepi díjátadót kedden rendezték meg. Többek között egészségügyi-, energiaipari, FMCG- és építőipari szereplőket is díjazott a főzsűri.
Sztaniszláv András, az MPRSZ elnöke elmondta: „örömmel indítottuk újra az Employer Branding Awardot, a pályázatok számából ítélve pedig a szakma is pozitívan fogadta a versenyt, hiszen remek pályamunkák érkeztek be hozzánk. Nemcsak a kreativitást, hanem a hatást is értékeltük, hiszen ma már a munkaadói márkaépítés kulcsfontosságú a vállalatok versenyképessége szempontjából. A tehetséges munkaerő megszerzése és megtartása a piaci előny megőrzésének egyik legfontosabb eleme lett. Ebben a gazdasági környezetben az employer branding nem csupán egy HR-feladat, hanem a vállalati stratégia szerves része, amely hosszú távon hozzájárul a cégek stabilitásához és a növekedéséhez is.”
Horváth Magyary Voljč Nóra, a K&H Csoport kommunikációs ügyvezető igazgatója, az EBA-zsűri elnöke is értékelte a versenyt: „rengeteget fejlődött a munkaadói márkakommunikáció az országban az elmúlt években, s erről a pályázati anyagok is tanúbizonyságot tettek. Egyre több komplex és fenntartható programot látunk, teret nyer a taktikai helyett a stratégiai gondolkodás. Biztos vagyok benne, hogy a jövőben tovább fejlődik ez a kommunikációs terület is, s egyre több, a fogyasztói márka értékeivel összhangban lévő, valóban megkülönböztető márkapozícionáláson alapuló programmal fogunk találkozni.
Horváth Ádám, az MPRSZ Employer Branding tagozatának elnöke, a főzsűri tagja szerint a szakma szépen fejlődik, egyre több employer branding-pozíció nyílik a cégeknél és mind vállalati, mind ügynökségi oldalon vannak már nemzetközi szinten is díjazott, elismert esettanulmányok. Hozzátette: „az EBA mezőnye kifejezetten erős volt, az innovatív megoldások között már megjelentek az első AI-integrációs pályázatok, amit a szakmai úttörők már nem csak szöveg- vagy képgenerálásra használnak.”
A nyertesekről IDE KATTINTVA olvashat.
(Fotók: MPRSZ/SBH Images)