A kérdésben megszületett kormánydöntés értelmében az idei évben még biztosan rendelkezésre áll a vállalkozások számára a futamidő végéig fix, 5 százalékos kamat mellett elérhető kedvezményes forrás.
A jó feltételek mellett rendelkezésre álló hitel azért kiemelkedő jelentőségű, mert maga a kis- és középvállalkozói szektor is kiemelt fontosságú nemzetstratégiai szempontból – hangsúlyozta a Portfolio beszámolója szerint a vezérigazgató. „A kkv-szektor jelentőségét mi sem mutatja jobban, mint hogy a foglalkoztatás 75 százalékát, és a GDP 55 százalékát adja.”
VOSZ: segítség és információ a vállalkozásoknak
Az idén 35 éves VOSZ erőségét az adja, hogy területi és országos szinten, valamint a Kárpát-medencei régióban is aktívan működik és tevékenykedik a vállalkozói közösségben – mondta az eseményen Perlusz László, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének főtitkára. Perlusz László közölte: a VOSZ segítséget, információt nyújt a vállalkozóknak a saját szakmájukhoz, szűkebb tevékenységükhöz és az életpályájuk minden szakaszához kapcsolódóan.