A TritonLife alapító-társtulajdonosa személyes példamutatásáról is beszélt a Portfoliónak nyilatkozva.

– Egy éve úgy nyilatkozott, hogy a VOSZ Egészségügyi Tagozata által képviselt vállalatok nagy bajban vannak. Hogyan változott a helyzet? – Sajnos nem kapok jó híreket ezektől a vállalkozásainktól. A szervezettségünk 90 százalék fölötti a szektor teljes spektrumában, így ez eléggé reprezentatív minta. Ennek alapján azt kell mondanom, hogy a helyzet általánosságban sajnos romlott. Ha ezzel párhuzamosan az állami, közösségi ellátás színvonala javulna, akkor a VOSZ társelnökeként, sőt, még a TritonLife csoport elnökeként, illetve magyar orvosként is azt mondanám, hogy legalább általánosságban javul a helyzet az állampolgáraink érdekeit szolgálva, de sajnos ezt nem mondhatom, mert nagy átlagban nem így van.Ma már nem csak az állami szektor, de tagszervezeteink nagyobb része is komoly pénzügyi problémákkal küzd,miközben az átlagember meg van arról győződve, hogy a magáncégek szeneslapáttal rakják a pénzt a talicskába.

– A magánszolgáltatók nem érzik annak a hatását, hogy az állami rendszer problémái a magánszolgáltatók számára lehetőséget nyitnak? Azt gondolnám, hogy ebből profitálnak a privát cégek.

– Ez logikus, és így is lenne, ha ezt a játékot pusztán fekete vagy fehér kérdéskörben játszanák a játékosok. Azonban van néhány tényező, ami mellett nem mehetünk el szó nélkül, így a képlet sokkal árnyaltabb. Ha egy faluban a lakosság 80 százaléka szegény, akkor előbb-utóbb a 20 százalék is érezni fogja a bőrén a problémát, hiszen ugyanúgy „egy hajóban eveznek”, mint ahogyan az állami és a magánegészségügy. Mióta hazatértem Magyarországra, és egy-két balkáni befektetésemen kívül főleg a hazai ügyekre koncentrálok, ezt mondom mindig újra és újra. Egy egészségügyi szektor létezik, mégpedig az, amelyik meggyógyítja a beteget. A beteget nem érdekli kié a fal vagy a műtőlámpa. Ő gyorsan és hatékonyan szeretne gyógyulni, és ha lehet, nem milliókért. A kérdés inkább az, hogy ki fizeti a révészt! Teljesen újragondolt, reális és normális társadalombiztosítási, biztosítási, finanszírozási rendszer nélkül soha nem lesz rendes egészségügyünk.

– Jól láthatóan a humánerőforráshiány és a rendszerben dolgozók alkupozíciója komoly fejtörést jelent a magánszolgáltatók számára, nemcsak a további növekedést illetően, hanem az alapvető működés szempontjából. Jól értelmezem?

– Előttem már sokan megfogalmazták, hogy nincs két szektorra való szakember Magyarországon. Bizony nincs! Sőt, ma már egyre sem biztos!De erőszakkal sem lehet a munkaerőt kényszeríteni olyasmire, amit nem akar. Láttuk az eredményét az utóbbi években. Ezért kellene egységes, jól működő, szektorsemleges rendszerben gondolkodni, ahol a beteg megkapja az ellátást, és azt az ellátást nem csak az adófizetők fizetik egy pazarló rendszerben, hanem a finanszírozási rendszer diverzifikálásával az egészségügy finanszírozása több lábra állna, úgy, mint sok más, civilizált országban. A TB-n (NEAK), vagyis az államon kívülmaga a polgár is részt kellene, hogy vállaljon, hiszen ami ingyen van, annak nincs értéke!Ezt látjuk is naponta. Ha az egészség nem érték, akkor ennek megfelelően kezeli mindenki. A cascónak is van önrésze, az állami egészségbiztosításnak miért nincs? Itt is nagyon sok az önhibás kár, pontosan úgy, mint a közúton! Tessék megnézni az OECD egyik legrosszabb krónikus betegség és (korai) halandóság statisztikáját hazánkban. Továbbáa piaci biztosítók, a vállalatok, az egészségpénztárak és bármilyen más forrás formális, jogszabályok által is szabályozott bevonása elkerülhetetlen.

– Hogyan lehetne ezeket a forrásokat jobban becsatornázni? Látnak erre vonatkozóan kísérleteket?

– Ez mesterterv kérdése és jogalkotói kérdés. Az egész finanszírozási rendszert kellene újra gondolni fentről lefelé. A vállalatok már maguk felismerték az egész régióban, és hazánkban is egyre inkább, hogy az egészségügyi csomag, mint munkáltatói juttatás, a humán erőforrás megtartásának egyik eleme, méghozzá kritikus eleme. Nem csak azért, mert az egészséges dolgozó olcsóbb, hatékonyabb, és a rövidebb táppénzes állomány közvetlen költséget spórol, hanem azért is, mert a mai viszonyok között, ahol az első szakorvosi vizit a fővárosban már az esetek 2/3-ában a magánellátóknál történik és pénzbe kerül, ez egy hasznos bérkiegészítés is. A pénzügyi szektor, biztosítók bevonása szintén kívánatos, de ez csak akkor reális, ha nem konkrét szolgáltatásokat csomagolnak be biztosításként, hanem valós kockázati közösségekre építve, valós kockázati biztosítások kerülnek majd piacra. Vannak erőfeszítések és beszélgetések erről törvényhozói szinten is, azonban amíg az egyén azért kötne biztosítást, mert holnap operálnák csípőprotézissel, ez nem működik. cascót sem azért kötök, hogy holnap összetörjem a kocsimat. Ez arra szolgál, ha véletlenül mégis bekövetkezne a károm.

– A problémák között említette a dolgozók zsaroló potenciálját. Ez már olyan mértékű, ami megnehezíti a szolgáltatók terveinek teljesítését? Változott ez az elmúlt években?

– A szakemberekért folytatott verseny nem működhet úgy, hogy a kollégák házalnak, és éppen oda mennek dolgozni, ahol akkor pillanatnyilag a legtöbbet tudják eltenni, majd mikor az illető vállalkozás már fizetésképtelenné vált, mert az irreális szakember bérek kivéreztették, akkor tovább állnak, és máshol idézik elő ugyanezt a helyzetet. Tudomásul kell venni, hogy egy magánszolgáltató (de állami is!) teljes költséghányadának minimum 60-75 százalékát a személyi állomány költsége teszi ki. Sőt, az állami intézményekben a béremelés óta ez talán még brutálisabb.Többször hangsúlyoztam már, hogy a jó szakemberek 30 évet tanulnak azért, hogy pályakezdők lehessenek a saját szakmájukban, és ezért aktív idejük alatt megérdemelnek az átlagostól, és a mai, megemelt állami bérektől is sokkal magasabb, ennek akár többszörösét kitevő jövedelmet.De! Annak talánhatárt kellene szabni, hogy bizonyos kurrens operatív szakmákban valaki egyetlen 60-70 perces műtétért annyit követeljen, mint amennyi az állami rendszerben egy havi nettó bére lenne!És mondjuk, ilyen műtétből akár évi 4-600-at is elvégez. Ebben talán egyet tudunk érteni, bárhol is van a helyünk a szektorban. Semmi nem indokol évi 500-600 millió forintos orvosi jövedelmeket. Ilyen bérek és díjak tőlünk nyugatra sincsenek, de még az USA-ban is ritkák.

– Csak a fekvőbetegellátásban jelentkezik ez a torzulás?

– Leginkább ott. De azt is tudomásul kell venni, hogy akár a járóbeteg ellátásban sem reális a szakorvosoknak az árbevétel 50-75 százalékát kitevő díj elvárása. A magáncég (de az állami is!) beruház, drága eszközöket vesz, biztosítja a drága egyéb szakszemélyzetet, rezsit fizet, ingatlant bérel, vagy vesz, a teljes úgynevezett háttér irodát üzemelteti, ami nem jön ki az árbevétel szakorvosoknak juttatott jövedelmével csökkentett összegből. De addig, amíg mindig van egy újabb cég, amely azt hiszi, hogy ez így működik és ráígér a másikra, addig ez nem oldódik meg, és kisebb-nagyobb szolgáltatók csődbe mennek, a „zsaroló” pillangók pedig majd visszaszállhatnak oda, ahonnan jöttek, vagy repülnek az újabb balekhoz, aki még nem égette meg magát. Ezt 30 éve nézem különböző országokban, előbb-utóbb mindenütt vége lett, de nálunk még megy a körhinta.Ennek is véget vetne egy transzparens és átlátható szektorsemlegesség, ahol a pénz útja, a finanszírozás szabályozott és átlátható.

– Az Ön értelmezésében mit jelentene a szektorsemleges finanszírozás a gyakorlatban és ez milyen pozitív változásokat hozna a piacon, akár az orvosi jövedelmek tekintetében?

– A rendszer újragondolásaa betegcentrikus szektorsemlegesség elve alapján.A beteg számára egy egészségügyi szektor létezik, az a szektor, amelyik gyorsan és hatékonyan meggyógyítja, őt nem érdekli, hogy kié a műtő, vagy ki fizeti az orvost. Ma már akkora a magánszektor, hogy a rendszer teljes összeomlását jelentené ennek megszűnése. Azonos finanszírozás, kritérium, minőségbiztosítási, személyi-, és tárgyi feltételrendszer minden közfinanszírozott szereplőnek (legyen az állami, vagy magántulajdonú) az extra szolgáltatásokat lehetővé tevő co-payment lehetőségével.

– Ha a döntéshozók is elolvassák az interjút, milyen intézkedések megtételére hívná fel a figyelmet, milyen területeken kellene minél előbb beavatkozni az egészségügyi ellátás jobbítása céljából, vagyis végső soron a betegek érdekében?

– Számtalan fórumon, számtalan alkalommal elmondtam véleményemet, amely több, mint tíz különböző országban eltöltött, közel 40 év szakmai tapasztalatán nyugszik. Ha tényleg a beteg ember érdeke a legfontosabb (Salus aegroti suprema lex esto!), és a nemzetgazdaság teljesítménye is számít, akkor a betegcentrikus szektorsemlegességen túl a következő vezérgondolatok mentén kellene építkeznünk:

• Valódi szakértők bevonása, valódi partnerségben a szakmával. Deák óta tudjuk, hogy a kiegyezés sok előnyt, és új aranykort hozhat.
• Országos teljes kapacitásigény újra felmérése és elosztása (nem politikai, hanem valós ellátóhelyi szükségletek alapján).
• Betegutak teljes újragondolása, nem kizárva a magánellátókat, akik ma már az első szakorvosi találkozások nagyobbik részét biztosítják, de nincs joguk a betegeket elindítani a betegúton, csak ha visszaküldik a háziorvoshoz beutalóért.
• Valódi, és működtethető regionális ellátó centrumok kijelölése és működtetése a valóban progresszív ellátás érdekében, míg a kisebb, nem működtethető, az állam számára nagy anyagi terhet jelentő, és az ellátottakra veszélyt jelentő egységek megszüntetése (igen, a drága és veszélyes kórházparódiákat meg kell szüntetni, eszközöket és HR-t centrumokba irányítani).
• Eszement krónikus gyógyszer túlhasználat újra szabályozása, polipragmázia megszüntetése, életmód és megelőzés szerepe a krónikus, életfogytig tartó gyógyszereléssel szemben.
• A megelőzés szerepét erősíteni kell! Ez nem csak szűrések, hanem főleg életmód kérdése! A szűrés nagyon fontos, de önmagában nem megoldás a páciens aktív közreműködése nélkül.
• Alapellátás, foglalkozás egészségügy, járóbeteg szakellátás, egynapos sebészetek szerepét tovább kell erősíteni.
• Az emberek saját felelősségvállalását saját egészségük megőrzése érdekében erősíteni kell. Ez közvetlen anyagi teher nélkül még sehol nem sikerült. (Co-payment, önrész, díjhányadok, amit a beteg fizet!) Ami ingyen jár, az nem érték. Egyébként meg jár, de nem jut.
• Erősíteni és támogatni kell a vállalati szektor és a biztosítási/pénzügyi szektor szerepvállalását és lehetőségeit, akár adókedvezményekkel is.

Ennek megvalósításához, a VOSZ Egészségügyi Tagozatában felhalmozódott összességében több száz évnyi kumulatív hazai és nemzetközi szakmai tapasztalatot, politikamentes elkötelezettséget, szakmaiságot ajánljuk fel újra és újra.

– Mit érdemes tennie a páciensnek?

– Nagyon nehéz kérdés! Óriási a marketingzaj, az egészséges életmód jegyében mindenki el akar adni valamit. Így a hiteles információ is elvész, nehéz megtalálni. Ez nagyon veszélyes, mert sokszor károsabbak ezek a félrevezető dolgok, csodaszerek, csodadiéták, mint ha semmit nem tenne az ember. Óvakodjunk az olyan tanácstól, weboldaltól, szakértőtől, aki úgy segítene, hogy közben tőle valami csodaszert meg kell venni. És azt se higgyük el, hogy a mi saját elkötelezett erőfeszítésünk és életmódunk nélkül ez menni fog! Nem fog. De a jó hír az, hogy a társadalom egy részében már érezhető az egészséges életmód iránti növekvő érdeklődés, és egyre többen élnek egyre tudatosabban, figyelve a táplálkozásukra, stresszre, alvásminőségükre, testmozgásra az egészséges életük meghosszabbítása érdekében. De ez még kevés, ennek nemzeti programmá kellene válnia! Én magam személyes példát próbálok mutatni a mikrokörnyezetem számára. Szeretném látni mind a hat unokámat felnőni, sőt, még szeretnék az ő gyerekeikkel is szellemileg frissen beszélgetni és játszani. Négy éve elkötelezett orvos kutatója lettem a témának, a világ jelentős olyan szakembereivel állok levelező kapcsolatban, akik ennek a régi-új, a józan ész elvein nyugvó iskolának a ma élő nagy képviselői. Minden tétel, amit látok és hallok tőlük evidence-based, azaz tudományos bizonyítékokon nyugszik, és működik. Három éve még 103,5 kiló voltam én is, ma 82… Egy rakás gyógyszert szedtem különböző krónikus állapotaim miatt. Ma a rendszeresen ellenőrzött laborértékeim olyanok mint 25 éves koromban voltak, semmilyen gyógyszert nem szedek, reggeli vérnyomásom 120/80 alatt van mindig, 55-ös a nyugalmi pulzusom, friss vagyok és energiával teli, minden nap mozgok, és nagy hívője és gyakorlója vagyok az időszakos böjtnek. Ez számomra már azt jelenti, hogy hetente mindössze hatszor eszem, pontosan úgy, mint ahogy a nagytestű kutyám. Igen, hatszor. Minden nap egyszer és heti egy napot kihagyok. Ilyenkor csak víz, üres tea vagy üres kávé. Néha beiktatok egy-egy 2-3 napos úgynevezett „fasting-ot”, böjtöt is. Amikor eszem, mindig minőségi és ellenőrzött forrásból származó tápanyagokat viszek be. Rengeteg zsíros hús, friss tojás, zöldség és gyümölcs egészben, nyersen, magvak, mandula, dió, stb. Fontos a zsír és a fehérje bevitele, és persze a rostok, vitaminok. Nem gyógyszerekből, és táplálékkiegészítőkből, hanem a táplálékból. Minimalizáltam a szénhidrát bevitelt. Kenyeret és bármilyen lisztből készült pékárút kb. két éve egyáltalán nem ettem. Ezzel az életmóddal visszakaptam a régi önmagam, más ember lettem. Mozgok is sokat. Így például idén április 30. és június 6. között 37 nap alatt egyhuzamban végig gyalogoltam az Országos Kéktúrán, az Írott-kőről Hollóházáig összesen 1195 kilométert teljesítve, 27 660 méter kumulatív szintemelkedést leküzdve hegymenetben. Tudom, hogy ez nem megy mindenkinek sem időben, sem fizikailag, de ha én 63 évesen képes vagyok erre, akkor talán személyes példám motiválhat másokat is hasonló életmódváltásra, ami egészséges életévekben fizetődik ki az életünk utolsó harmadában. Senki nem mondhatja, hogy vizet prédikálok és bort iszom!

(Fotó: TritonLife)

Private Health Forum

A Portfolio 2024. szeptember 26-án rendezi meg a Private Health Forumot a Marriott Hotel Budapestben – a VOSZ kiemelt támogatásával. A fórum egyik előadója Fábián Lajos Károly lesz.

Kiemelt témák:

• A magyar egészségügy helyzete, kilátásai, szektorsemleges finanszírozással kapcsolatos tervek
• Állami kórházak jövője, a munkaerő jövedelmi helyzete, állami bérrendezés és annak hatása
• A hazai privát egészségügyi szektor mozgástere az új mátrixban, kik járhatnak jól és kik kevésbé a megváltozott állami szabályokkal?
• A legnagyobb magánegészségügyi szolgáltatók tervei
• Egyre nagyobb a verseny az orvosokért, mit tesznek értük? Az orvosok diktálnak még mindig?
• Mi lesz az állami intézményekkel és mik a magánpiaccal kapcsolatos tervük?

• Mire készülnek a biztosítók és egészségpénztárak?
• A legújabb AI-vezérelt technológiák – Hol alkalmazzák már ezeket itthon a betegek ellátásában?
• Mennyi csapódik le ebből az állami rendszerben és mennyi a magánellátásban?
• Innovatívabb-e a magánellátás?
• Prevenciós szolgáltatások a magánklinikák palettájában? Mennyire népszerű, mit lehet jól beárazni?