Nyíregyházán tartották meg a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) által március során zajló országos eseménysorozata soron következő rendezvényét március 21-én. A hónap során megrendezett vállalkozói találkozók célja, hogy a VOSZ tájékoztatást adjon idei 35 éves jubileumi évében induló 5 éves stratégiájáról és cselekvési programjáról, a szövetség aktuális gazdaságpolitikai kérdésekre adandó válaszairól, valamint a vármegyei VOSZ-szervezetek összefoglalást adjanak a tavalyi évi során végzett munkájukról.
Vállalkozások a térség életében – munkaerő és a szakképzés fontossága
A VOSZ partnerségének fontosságára hívta fel a figyelmet köszöntőjében Seszták Oszkár, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Közgyűlés elnöke. Mint elmondta, az elmúlt évtizedek fejlődése tovább zajlik, az érdekképviseletre pedig a következő 35 évben is szükség lesz.
A városfejlesztés fókuszában a beruházások, a vállalkozásfejlesztés, a munkahelyteremtés áll, amelyhez a vállalkozások tevékenysége is szükséges – fejtette ki beszédében Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere. Példaként említette az ipari park beruházást, de szerinte fontos, hogy a szakképzés, a multinacionális cégekhez való kapcsolódás is szem előtt legyen, hiszen a vállalkozások sikeres működése, az új beruházások eredményessége enélkül nem működhet. A következő években mintegy 7,5 milliárd forinttal támogatják a munkaerőpiacra belépők sikeres elhelyezkedését a térségben – hangsúlyozta a polgármester.
Román István, Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye főispánja a munkaerőpiac helyzetét emelte ki. Mint elmondta, korábban a térségben nagyon komoly munkanélküliség volt, míg más vármegyékben a munkaerőhiány volt jellemző, mára azonban sikerült felzárkózni Szabolcsnak is. Ahogy a foglalkoztatási kérdésekben, úgy a további feladatok, problémák megoldásában is szerepet kíván vállalni a Kormányhivatal – tette hozzá.
Évtizedek óta a vállalkozásokért
Három és fél évtizeddel ezelőtt, az alapítók a VOSZ megalapításával az elsők között hoztak létre egy, a vállalkozókat képviselő szövetséget, akkor amikor 750 ezer kényszervállalkozó és másfélmillió munkanélküli volt – idézte fel a kezdeteket Vinnai Győző országgyűlési képviselő, aki szerint az érdekképviselet mára sikeres szervezetté nőtte ki magát. „A vállalkozások és a tevékenyégük által létrejövő gazdaság az alapja mindennek, erre épül például az oktatás, a szakképzés, de sok minden más is” – érzékeltette a szektor jelentőségét a képviselő.
Pekó László, a Szabolcs–Szatmár–Bereg Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke beszédében kiemelte az általa képviselt szervezet és a VOSZ vármegyei szervezete között régóta fennálló, kiváló szakmai és emberi kapcsolatot. Úgy fogalmazott: „a vállalkozó a bizonytalanra épít biztosat, a kiszámíthatatlanra épít kiszámíthatót, így ad megélhetést magának, a családjának, munkatársainak, és így járul hozzá egy-egy térség gazdasági életéhez. Maga a vállalkozó szó jóval többet jelent, mint egy közgazdasági kategóriát”.
A VOSZ 35 évét értékelte és mutatta be Czomba Csaba, a VOSZ Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Szervezetének elnöke, a VOSZ társelnöke. Mint mondta: a nyolcvanas évek végén alakult érdekképviselet idővel meghatározó, nemzetközi kapcsolatokkal rendelkező szervezetté vált. A legfontosabb mérföldkövek között említette a vármegyei szervezetek megalakulását, az országos és vármegyei Prima díjak megalapítását, a kedvezményes hitelt biztosító Széchenyi Kártya létrejöttét és kiteljesedését.
A szervezet idei tervei kapcsán a vármegyei elnök a VOSZ 35 program országos rendezvénysorozatát, továbbá a rendszeres tájékoztatást és a párbeszéd fontosságát emelte ki, amely elengedhetetlen a sikerhez és az együttes eredményekhez. A vármegyei aktivitások és az országos programok erősítik egymást, intenzív jelenléthez és növekvő befolyáshoz vezetnek, a vállalkozások és a versenygazdaság fejlődése érdekében.
Jubielum és új stratégia
„A VOSZ idén ünnepli a 35 éves fennállását, a jubileum időszakában pedig kifejezetten nehéz időszakot élnek meg a vállalkozók. Ennek ellenére az érdekképviselet továbbra is alapértékeihez hűen dolgozik a vállalkozásokért, működésük sikerességéért” – mondta az eseményen Eppel János, a VOSZ elnöke. Hozzátette: a VOSZ átalakulást él meg, növekedési pályára állt a tavaly elfogadott ötéves stratégiájának köszönhetően és a vállalkozói felmérések eredményeinek elemzése alapján. A szövetség a meglévő értékeit, a szakértelmet, a tudást és a vállalkozói szektorban összegyűlt ismeretét igyekszik még inkább a munkaadók javára kamatoztatni és a korábbiakhoz képest is még láthatóbbá tenni.
„Az elmúlt 35 évben a VOSZ volt a legvonzóbb, legaktívabb és szakmailag is leghitelesebb önálló érdekképviselet. Szeretnénk ezt a munkát folytatva továbbra is egyfajta támogató partner lenni a vállalkozások számára” – fogalmazott az elnök, aki szerint különösen az aktivitáson kell erősíteni a közeljövőben. Az elnök beszédében kifejtette: a VOSZ szakmai tanácsadással, a kedvező kamatozású Széchenyi Kártya Program hiteleinek forgalmazásával, érdekképviseleti tevékenységgel, képzéssel és más magas szintű és egyre fejlődő szolgáltatásokkal segíti a magyar vállalkozókat. Az idei évben tovább folytatódik a tavaly elindított, komplex vállalkozásfejlesztési program megvalósítása.
Szolgáltatások a vállalkozásoknak
A VOSZ erőssége, hogy területi és országos szinten, sőt, a Kárpát-Medence szintjén egyaránt működik és tevékenykedik a vállalkozói közössége. Különösen fontos, hogy ágazati tagozatai és szekciói is eredményes munkát végeznek. – mondta a rendezvényen Perlusz László, a szervezet főtitkára. Ennek keretében a vállalkozók a saját szakmájukhoz, a saját szűkebb tevekénységükhöz, vállalkozói életpályájuk minden szakaszához kapcsolódóan is segítséget, információt kaphatnak a VOSZ-tól. A főtitkár beszélt az aktuális helyzetről és a gazdasági folyamatokról is. Külön kiemelte a VOSZ és az Egyensúly Intézet közös szakmai munkájaként elkészült anyagot, amely bizonyítja, hogy nem a vállalkozók „féktelen profitéhsége” okozza az inflációt, hiszen a legtöbb cég a túlélésért küzd Magyarországon.
Kitért arra is, hogy a vállalkozások digitalizációját a vállalkozások méretének és tevékenységének megfelelően testre szabható komplex online vezérlőpult és szoftver piactér kifejlesztésével és üzemeltetésével támogatja, VOSZPORT név alatt várhatóan májusi piacra lépéssel. Ez a vadonatúj fejlesztés az induló vállalkozástól a nagyobb vállalati méretig integrált online platformban menedzselhetővé teszi a vállalkozás teljes irányítását és kapcsolatrendszerét.
A jubileum kapcsán kommunikációját is új alapokra helyezi a szövetség, ennek fókuszában is a nagyobb aktivitás áll. „Ez a folyamat a tavaly elfogadott megújult arculattal kezdődött, amely egy modernebb és lendületesebb megjelenést kölcsönöz”– ismertette Széles Anikó, a Sky Marketing Kft. tulajdonos-ügyvezetője. A VOSZ kommunikációs ügynökségének vezetője hozzátette: az idei évtől aktívabb, a mai trendekhez igazodó, a klasszikus média felületeken való megjelenés mellett az online és közösségi média felületeken történő erőteljesebb jelenlét jellemzi az érdekképviselet kommunikációját. Ezt egészítik ki az olyan rendezvények, mint a nagy prosperitással, és innovativitással működő hazai cégeket bemutató TOPVOSZ kihelyezett elnökségi ülések, a magyar egyetemekkel együttműködésben a jövő vállalkozóit megszólító VOSZFESZT vállalkozói szabadegyetem, valamint a kulturális VOSZ Páholy sorozat.
Együttműködés és díjalapítás
Az eseményen együttműködési megállapodás aláírására is sor került. Czomba Csaba, a VOSZ vármegyei elnöke a rendezvényen elmondta: a Kormányhivatal, a vármegye és a város támogatásával jön létre a Primom Alapítvány és a VOSZ együttműködésében a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei vállalkozásfejlesztési iroda. Czomba Csaba az eseményen bejelentette azt is, hogy „Hollywood bölcsője” néven fiatalok számára rendeznek filmfesztivált Nyíregyházán. A VOSZ ehhez társult, sőt, az elnökség döntése értelmében a projekthez 300 ezer forintos támogatással járó díjat is alapított.