Az agrárium nemzetgazdasági és élelmiszer ellátásbiztonsági szempontból kiemelt, stratégiai ágazat, ezért a magyar kormány elkötelezett az agráriumot sújtó nehézségek leküzdésében, a magyar gazdák finanszírozási problémáinak megoldásában.
A gazdák finanszírozási problémáinak megoldása, továbbá az agrárium támogatása érdekében a kormány 2024. június 30-ig kétféle Agrár Széchenyi Kártya Konstrukciót (ASZK) is elérhetővé tett az ágazat szereplői számára, amely rendkívül kedvező kamat mellett biztosít forrást a gazdák számára. A normál ASZK a nettó ügyfélkamata 1 havi BUBOR szintjével egyezik meg, míg a többlettámogatott ASZK 5 százalékos nettó kamatszinten érhető el, maximum 3 éves futamidő mellett.
Az agrárium nehézségeire való tekintettel a kormány az Agrár Széchenyi Kártya Konstrukciók kibővítése mellett döntött, amelyhez legfeljebb 45 milliárd forintnyi többletforrást biztosít.
Ennek köszönhetően 2024 és 2026 között mintegy 420 milliárd forinttal emelkedik a kihelyezhető hitelállomány összege, ami jelentős segítséget jelent az ágazat számára.
Az Agrár Széchenyi Kártya Konstrukciók jelenleg is népszerűek, a hitelcélok tekintetében az állattenyésztés, élelmiszeripar, szántóföld és kertészet a legnépszerűbbek. A legnagyobb fennálló hitelkerettel a mikrovállalkozások és családi gazdasági rendelkeznek. (NGM)