A szakmai eseményen a NAV szakértői mellett a Pénzügyminisztérium, az adótanácsadói szektor, a vállalkozói szféra, így a VOSZ vezető szakemberei is részt vesznek. A Nemzeti Adókonzultáció fővédnöke Varga Mihály pénzügyminiszter.
A NAV célja, hogy a konferencia átfogó képet adjon a magyar adópolitikáról, az adóhivatali, jogkövetést ösztönző megoldásokról, az ügyfeleknek nyújtott szolgáltatásokról, a társaságokat érintő új szabályokról, és egyben lehetőséget adjon a visszacsatolásra a vállalkozásokat, szakértőket képviselő szervezetek számára.
Bemutatják a NAV innovációit és fejlesztési terveit, alkalmat biztosítva az adóvilág mértékadó szakembereinek a párbeszédre és a szakmai közönségnek az aktualitások nyomon követésére.
A programban Varga Mihály pénzügyminiszter nyitóelőadása után a Pénzügyminisztérium adóügyi szakterülete, a NAV vezetői és szakértői, valamint a vállalkozói, tanácsadói szektor szakemberei fejtik ki véleményüket, osztják meg tapasztalataikat a hallgatósággal. A kerekasztal-beszélgetésekben a szakértői kör felvetéseit, javaslatait is megvitatják a résztvevők.
A konferencián a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségét Gazsi Attila elnökhelyettes és Farkas Gábor, a VOSZ Pénzügyi Szekciójának elnöke képviseli.
Időpont: 2023. november 30.
Helyszín: Larus Rendezvényház (Budapest)
Program és regisztráció: https://konferenciak.advalorem.hu/nemzeti-adokonzultacio...