A megszűnésen belül a kényszertörlési eljárással megszűnt cégek domináltak, a részesedésük 44 százalék volt. Az év utolsó harmadát az új felszámolási eljárások számának drasztikus növekedése jellemezte.
A 2022. évi cégtrendet minden tekintetben a változások és a várakozások jellemezték, ami magában hordozta még a COVID utóhatását, illetve az energiaválság és a háború okozta új kihívásokat. A cégeljárások számának növekedésében jelentős hatása volt a – még a COVID kapcsán bevezetett – gazdaságvédelmi intézkedések szakaszos kivezetésének, ami felszínre hozta az elhalasztott eljárásokat.
2022-ben az orosz-ukrán háború és a berobbant energiaválság együttes hozadéka a megnövekedett infláció, a komoly árfolyamingadozás és a visszaeső gazdasági teljesítmény. Míg a fenti tényezők a felszámolási eljárások növekedésében mutatkoztak meg, úgy a kata adózási forma kivezetése a végelszámolások jelentős növekedését eredményezte.
Nem volt csendes a 2022-es év, közel 30 ezer új vállalkozás alakult ebben az évben, melynek köszönhetően a cégek száma tovább tudott növekedni. A működő cégek számának folyamatosan csökkenő tendenciája 2021-ben fordult át növekedésbe, és ez folytatódott 2022-ben is, mintegy 2 százalékos emelkedéssel.
2022 szeptemberében alakult a legtöbb új cég az elmúlt öt évben. Ennek oka valószínűsíthetően a megváltozott kata szabályok miatti alkalmazkodás volt a vállalkozások részéről.
A megszűnt cégek számának növekedésében jelentős változás történt az előző évhez képest, számuk közel 50 százalékkal emelkedett. A megszűnések számának növekedése ugyan 2021-hez viszonyítva kiemelkedő lett, azonban ez még mindig elmarad a COVID előtti megszokott értékektől.
A megszűnt cégeken belül 2022-ben a kényszertörlési eljárással megszűnt cégek voltak a meghatározók, hasonlóan a COVID előtti időszakhoz, arányuk 44 százalék volt. A végelszámolással megszűnt cégek továbbra is magas arányt képviselnek, és várhatóan a következő év elejéig ez meg is marad, hiszen – a kata szabályváltozása miatt – 2022 szeptemberében kiemelkedően magas számban indult végelszámolási eljárás, ami lassan „beérik”, azaz az eljárások egy része lezárulhat hamarosan. A cégátalakulások 2022-ben továbbra is csökkenő tendenciát mutattak, nem csak a számuk – alig haladták meg az ezres nagyságot –, hanem a megszűnésen belüli arányuk is csökkent.
A cégbíróság „keze” 2022-ben már kevésbé volt megkötve, az új eljárások száma megközelítette a 100 ezret, ami a COVID-ot megelőző időszakban jellemzően 100 ezer feletti esetszám volt, így a 2022-es érték nem tekinthető kiugrónak. Az új eljárások közül a végrehajtási eljárás volt a meghatározó, amely a továbbiakban is fennállt, azonban súlya egyre kisebb mértékű lett. Hasonló utat járt be a kényszertörlési eljárás is a tekintetben, hogy a COVID alatt számuk mérséklődött, majd 2022-ben – a moratórium feloldását követően – visszaugrott a COVID előtti szintre.
Az új cégbírósági eljárásokon belül a figyelmet 2022-ben a végelszámolási és felszámolási eljárások alakulása vonta magára. A végelszámolások számának 2022-es jelentős növekedése egyértelműen összefüggésbe hozható a nyár végi kata változással, azon vállalkozók tekintetében, akik teljesen megszüntették vállalkozói tevékenységüket. A megindult új felszámolási eljárások az év utolsó harmadában az elmúlt öt év havi adataihoz képest rekordokat döntöttek. Éves szinten meghaladta a nyolcezret, és ennek közel 60százalék-a esett az év utolsó harmadába. Ezek részben a kényszertörlési eljárásból felszámolásba átfordult eseteket foglalják magukban, azonban az előzmény nélküli eljárások száma is jelentős növekedésnek indult 2022-ben.
Alföldi Csaba, az OPTEN céginformációs szakértőjének véleménye szerint: „Az év elején visszarendeződés volt tapasztalható a COVID előtti állapotra, a rendkívüli szabályok folyamatos kivezetése következtében. Azonban a megváltozott gazdasági környezet (pl. háború, infláció, árfolyamingadozás) érezteti a hatását, amire visszajelzés a felszámolási eljárások emelkedő trendje, és félő, hogy ez az év végével nem zárult le.”
Az OPTEN – Cégfluktuációs Index (CFI – az adott időszak alatt törölt és alapított cégek számát viszonyítja az időszak elején rendben működőkhöz képest) 2022-re vonatkozó értéke országosan 12,3 százalék volt, mely 1 százalékkal magasabb a 2021-es CFI értéknél. 2022-ben megyei szinten nézve az OPTEN–CFI Tolna, Vas és Zala megyékben érte el a legalacsonyabb értékeket, míg a legmagasabb fluktuációt Budapest, Heves és Jász-Nagykun-Szolnok megye produkálta.