Valamennyi felhívás kiemelt eljárásrendben jelenik meg, támogatási kérelmet csak a kijelölt szervezet nyújthat be. A „finanszírozható szakmai tevékenységeket” a (címekre kattintva elérhető) felhívásokból idézzük.
„Komplex jogviszony-nyilvántartás kialakítását biztosító fejlesztések megvalósítása a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál” (DIMOP Plusz-1.3.7-23)
A keretösszeg 9 milliárd forint, támogatási kérelmet a NAV által vezetett konzorcium nyújthat be. A finanszírozható szakmai tevékenységek (többek között):
- Az adóhatóságot érintő üzleti igények, valamint a technikai környezet részletes feltárása.
- A komplex jogviszonynyilvántartás működési modelljének tervezése.
- A komplex-jogviszony nyilvántartás megalkotását célzó fejlesztések megvalósítása és meglévő folyamatokba való illesztése.
- A projekt eredményeinek fenntarthatóságát biztosító környezet kialakítása.
„E-közigazgatási azonosítási és jogosultság kezelés megújítása, a személyes megjelenés nélküli ügyintézés széleskörű elterjesztése, a digitális személyazonosság hordozható eszközön történő implementálását, illetve digitális mobiltárca bevezetését megvalósító fejlesztések” (DIMOP Plusz-1.3.1-23)
A keretösszeg 9 milliárd forint, támogatási kérelmet az IdomSoft Informatikai Zártkörűen Működő Részvénytársaság által vezetett konzorcium nyújthat be. A finanszírozható szakmai tevékenységek (többek között):
- A Digitális Adattárca hazai bevezetéséhez szükséges módszertan és jogalkotási koncepció kidolgozása.
- A Digitális Adattárca bevezetéséhez és működtetéséhez szükséges infrastruktúra kialakítása, ideértve a releváns rendszerkapcsolatok kialakítását.
- Azonosításra, adatok és jogok igazolására, elektronikus aláírásra alkalmas Digitális Adattárca létrehozása, bevezetése, a Digitális Adattárca kibocsátásához és igénybe vevő félként történő alkalmazásához szükséges alkalmazások és eszközök kialakítása.
- A Digitális Adattárca pilot jellegű, határokon átnyúló alkalmazása.
- A Digitális Adattárcát népszerűsítő kommunikációs tevékenység előkészítése és végrehajtása.
„Alapszintű állampolgári digitális kompetencia fejlesztése” DIMOP Plusz-4.2.3-23)
A keretösszeg 20 milliárd forint, amire az IKK Innovatív Képzéstámogató Központ Zrt. nyújthat be támogatási kérelmet. A finanszírozható szakmai tevékenységek (többek között):
- A kompetenciafejlesztéshez szükséges képzési program kidolgozása és a fejlesztést végző humánerőforrás felkészítése.
- Népszerűsítő és képzési programok megvalósítása az alapszintű digitális kompetenciák fejlesztésére.
- Nemzetközi együttműködések kialakítása.
„Digitális kompetencia fejlesztés Budapesten: alapszintű, emelt szintű állampolgári, valamint közfeladat ellátásban dolgozók digitális kompetencia fejlesztése” (DIMOP Plusz-4.2.6-23)
A keretösszeg 14,5 milliárd forint; támogatási kérelmet az IKK Innovatív Képzéstámogató Központ Zrt. nyújthat be. A finanszírozható szakmai tevékenységek (többek között):
- A budapesti lakosság és a közszolgáltatásban dolgozók alap- és emelt szintű digitális kompetencia fejlesztésének megalapozása a fejlesztéshez szükséges módszerek, eszközök adaptálásával.
- A budapesti lakosság alapszintű digitális kompetencia fejlesztésének megvalósítása.
- A budapesti lakosság emelt szintű digitális kompetencia fejlesztésének megvalósítása.
- A Budapesten közszolgáltatásban dolgozók – szükség szerint ágazatspecifikus – alapszintű és emelt szintű digitális kompetencia fejlesztésének megvalósítása.
- A Budapesten digitális rendszereket és szolgáltatásokat használó közigazgatásban dolgozók új rendszerek és szolgáltatások alkalmazására felkészítő, emelt szintű digitális kompetencia fejlesztésének megvalósítása.
- A budapesti pedagógusok és szakképzésben oktatók digitális módszertani felkészítése.
- Kommunikáció és disszemináció.
- Nemzetközi együttműködések kialakítása.
„Vállalkozások a digitális térben – digitális megoldások és technológiák beépülésének támogatása az üzletmenetbe, és haladó jó-gyakorlatok kidolgozása” (DIMOP Plusz-1.2.1-23)
A keretösszeg 11,9 milliárd forint; támogatási kérelmet a Digitális Kormányzati Fejlesztés és Projektmenedzsment Korlátolt Felelősségű Társaság nyújthat be. A finanszírozható szakmai tevékenységek (többek között):
- Egységes ügyfélkezelő IT rendszer létrehozása.
- Kkv-k számára digitális szolgáltatások, termékek és folyamatok portfóliójának fejlesztése.
- Kkv-k digitalizációjának fejlesztése.
- Nemzetközi együttműködések kialakítása, jó gyakorlatok gyűjtése.
„Elektronikus ügyintézési felületek korszerűsítése” (DIMOP Plusz-1.3.2-23)
Az 1,607 milliárd forintos keretösszegre az IdomSoft Informatikai Zártkörűen Működő Részvénytársaság által vezetett konzorcium nyújthat be támogatási kérelmet. A finanszírozható szakmai tevékenységek (többek között):
- A Digitális Szolgáltató Központ, illetve az ehhez szükséges szervezeti és jogszabályi háttér létrehozása.
- Folyamatosan bővíthető, a felhasználói kutatások eredményeit tartalmazó tudásbázis megalapozása.
- Digitális állampolgári felületek látogatóinak digitális ügyintézési szokásait, felhasználói élmény útját mérő rendszer megalapozása.
- Folyamatosan bővíthető design kézikönyv és keretrendszer elkészítése.
- Pilot mobilapplikáció elkészítése.
- Nemzetközi együttműködések kialakítása.
- A korszerűsített elektronikus ügyintézési felületek népszerűsítő kommunikációs tevékenységének előkészítése és végrehajtása.
„Modern Vállalkozások Program 2.0” (DIMOP Plusz-1.2.7-23)
A keretösszeg 2 milliárd forint, „pályázhat” a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara által vezetett konzorcium. A finanszírozható szakmai tevékenységek (többek között):
- Kkv-digitalizációt népszerűsítő események szervezése, szemléletformáló tartalmak készítése.
- Kkv-k ügyféltámogatási folyamatának az ellátása és a kkv-k digitalizációs szintjének felmérése.
- Kkv-k alapszintű digitális fejlesztési koncepciójának elkészítése.
- Nemzetközi együttműködések kialakítása.
„A közfeladat ellátásban dolgozók digitális kompetenciáinak fejlesztése” című (DIMOP Plusz-4.2.1-23)
A keretösszeg 17,5 milliárd forint; támogatási kérelmet az IKK Innovatív Képzéstámogató Központ Zrt. nyújthat be. A finanszírozható szakmai tevékenységek:
- A közszolgáltatásban dolgozók – szükség szerint ágazatspecifikus – alapszintű és emelt szintű digitális kompetencia fejlesztésének megalapozása, támogató rendszerek, módszerek, eszközök és a szükséges felnőttképzési kapacitás biztosítása.
- A közigazgatásban dolgozók új közigazgatási rendszerek használatát támogató vagy azt kiegészítő emelt szintű IKT képességfejlesztésének megalapozása, támogató rendszerek, módszerek, eszközök és a szükséges felnőttképzési kapacitás biztosítása.
- Pedagógusok és szakképzésben oktatók digitális oktatási módszertani felkészítő digitális kompetencia fejlesztésének megalapozása, támogató rendszerek, módszerek, eszközök és a szükséges felnőttképzési kapacitás biztosítása.
- A közszolgáltatásban dolgozók – szükség szerint ágazatspecifikus – alapszintű és emelt szintű digitális kompetenciájának fejlesztése szükség szerint mentori támogatással.
- A közigazgatásban dolgozók új közigazgatási rendszerek használatát támogató vagy azt kiegészítő emelt szintű IKT képesség fejlesztése szükség szerint mentori támogatással.
- Pedagógusok és szakképzésben oktatók digitális oktatási módszertani felkészítő fejlesztése szükség szerint mentori támogatással.
- Nemzetközi együttműködések kialakítása.
„Virtuális kormányablak” (DIMOP Plusz-1.3.3-23)
A keretösszeg 12,5 milliárd forint, támogatási kérelmet a Pest Vármegyei Kormányhivatal által vezetett konzorcium nyújthat be. A finanszírozható szakmai tevékenységek:
- A fejlesztendő szolgáltatás módszertani megalapozása.
- A szolgáltatásnyújtáshoz szükséges infrastrukturális feltételek biztosítása.
- Virtuális kormányablak szolgáltatás fejlesztése és szükséges humánerőforrások biztosítása.
- A Nemzetközi együttműködések kialakítása.
„Digitális vállalkozások kutatás-fejlesztésének, innovációjának és piacra lépésének célzott támogatása, mentorálása” című (DIMOP Plusz-1.1.1-23)
A támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 6 milliárd forint; támogatási kérelmet a Digitális Kormányzati Fejlesztés és Projektmenedzsment Korlátolt Felelősségű Társaság nyújthat be. A finanszírozható szakmai tevékenységek:
- A projekt módszertani megalapozása.
- Piacképes digitális innovatív termékek létrejöttének elősegítéséhez KKV-k felkészítése KFI pályázaton való sikeres részvételre projekt-előkészítési mentorálással.
- Piacképes digitális innovatív termékek létrejöttének elősegítéséhez KKV-k mentorálása projekt megvalósításban.
- Kapcsolatépítési lehetőségek kialakítása és ösztönzése.
- Szakmai megvalósítást támogató digitális rendszer kialakítása.
- Kommunikáció és disszemináció megvalósítása.
„Az ágazati információs rendszerek komplex fejlesztése a köznevelés, a szakképzés, a felsőoktatás és a felnőttképzés hátránykompenzációs képességének erősítése, mikrotanúsítványok nyilvántartásának bevezetése, kiemelten a diákok és szüleik egyéni szükségleteihez illeszkedő szolgáltatások biztosítása érdekében” (DIMOP Plusz-4.1.1-23 kódszámú)
A támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 2,493 milliárd forint; támogatási kérelmet az IKK Innovatív Képzéstámogató Központ Zrt. nyújthat be. A finanszírozható szakmai tevékenységek:
- A jelenlegi oktatási nyilvántartási környezet feltérképezése.
- Az egységes oktatási nyilvántartási rendszerrel szemben támasztott követelmények meghatározása.
- A megvalósítandó oktatási nyilvántartási rendszer jogszerű működésének és kutathatóságának előkészítése.
- Nemzetközi együttműködések kialakítása.
- Kommunikáció és disszemináció.
„Az evidencia-alapú egészségügyi-kormányzati döntéshozatalt, valamint az ehhez kapcsolódó adatvagyon és információinak kiaknázását szolgáló fejlesztések” (DIMOP Plusz-1.3.12-23)
A keretösszeg 7 milliárd forint, amelyre az Országos Kórházi Főigazgatóság által vezetett konzorcium „pályázhat”. A finanszírozható szakmai tevékenységek:
- Az egészségügyi adatok felhasználásával kapcsolatos feltételek és igények felmérése.
- Az egészségügyi irányítás adatalapú működésének és döntéshozatalának biztosítása.
- Az egészségügyi adatvagyon újrafelhasználás céljából történő elérhetővé tétele.
- Kommunikáció és disszemináció.
„A digitális kompetenciafejlesztés rendszerének kiterjesztése az egész életen át tartó tanulás elősegítése érdekében az EU DigComp2.2-vel összhangban” (DIMOP Plusz-4.2.2-23)
A támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 2,5 milliárd forint; támogatási kérelmet az IKK Innovatív Képzéstámogató Központ Zrt. nyújthat be. A finanszírozható szakmai tevékenységek:
- A Digkomp fejlesztési folyamat szakmai és módszertani megalapozása, a tartalmi elvárások meghatározása.
- A fejlesztés módszertanának kidolgozása.
- Az Európai Uniós referenciák figyelembevételével a hazai keretrendszer fejlesztése.
- Hazai keretrendszer működtetésének bevezetése és finomhangolása a DigKomp, valamint a DigKomp keretrendszer átfogó, általános népszerűsítése.
- Nemzetközi együttműködések kialakítása.
„Jogi személyek egységes nyilvántartása” (DIMOP Plusz-1.3.6-23)
A támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 10 milliárd forint, támogatási kérelmet az Igazságügyi Minisztérium által vezetett konzorcium nyújthat be. A finanszírozható szakmai tevékenységek:
- A jogi személyek és egyéb társulások egységes és emelt szintű szolgáltatásokat megvalósítani képes nyilvántartásának módszertani megalapozása.
- A jogi személyek egységes nyilvántartásához szükséges informatikai feltételrendszer kialakítása, beleértve a már jelenleg is elérhető, valamint az újonnan kialakítandó szolgáltatások biztosításához szükséges rendszerek adatkapcsolatait is.
- A jogi személyek, valamint az egyéb társulási formák egységes nyilvántartásának kialakítása.
- Az alapnyilvántartásra épített emelt szintű szolgáltatások létrehozása a társadalom és a gazdaság szereplői számára.
- A közlönyök kiadását és törvény szerinti közzétételét, továbbá a Nemzeti Jogszabálytár működését, működtetését együttesen biztosító informatikai rendszerek integrálása.
- Nemzetközi együttműködések kialakítása.
- A jogi személyek nyilvántartását népszerűsítő kommunikációs tevékenység előkészítése és végrehajtása.
„Életesemény alapú, teljes felhasználói életutat lefedő állampolgári információs és ügyintézési megoldások kialakítása” (DIMOP Plusz-1.3.9-23)
A keretösszeg 2,1 milliárd forint, támogatási kérelmet az IdomSoft Informatikai Zártkörűen Működő Részvénytársaság által vezetett konzorcium nyújthat be. A finanszírozható szakmai tevékenységek:
- Életesemények elemzése.
- Projekt szkópját jelentő életesemény kiválasztása, felmérése, hiányzó szolgáltatások feltárása.
- A technológiai akadályozó, hiányzó szolgáltatások feloldására szolgáltatások, részszolgáltatások fejlesztése.
- Pilot szolgáltatás elkészítése.
- Nemzetközi együttműködések kialakítása.
- Az életesemény alapú ügyintézési megoldás kommunikációs tevékenységének előkészítése és végrehajtása.
„DigKomp alapú magasabb szintű állampolgári kompetencia fejlesztés, támogatás, mentorálás” (DIMOP Plusz-4.2.4-23)
A 20 milliárd forint az IKK Innovatív Képzéstámogató Központ Zrt. Digitális Kormányzati Fejlesztés és Projektmenedzsment Kft. nyújthat be támogatási kérelmet. A finanszírozható szakmai tevékenységek:
- A megvalósításhoz szükséges kompetenciafejlesztési terv kidolgozása, az eszköztár biztosítása és a fejlesztést végző humánerőforrás felkészítése.
- Népszerűsítő és képzési programok megvalósítása a magasabb szintű digitális kompetenciák fejlesztésére.
- Nemzetközi együttműködések kialakítása.
„Nagytömegű energetikai fogyasztói adatok feldolgozására és azok optimalizálására, ez alapján beavatkozásra alkalmas MI-vel megtámogatott informatikai döntéstámogató rendszerek fejlesztése (DIMOP Plusz-2.1.2-23)
A 10 milliárd forintos keretösszegre a FEAK Független Energetikai Adatközpont Zártkörűen Működő Részvénytársaság által vezetett konzorcium nyújthat be támogatási kérelmet. A finanszírozható szakmai tevékenységek:
- Műszaki megvalósítás.
- A rendszer által gyűjtött és feldolgozott adatok hasznosítása.
- Nemzetközi együttműködések kialakítása.
- Kommunikáció és disszemináció.
„A digitális tanulás központi informatikai eszközrendszerének továbbfejlesztése, a differenciált tanulás lehetőségeinek támogatása” (DIMOP Plusz-4.1.2-23)
A 10 milliárd forintos keretösszegre az IKK Innovatív Képzéstámogató Központ Zrt. nyújthat be támogatási kérelmet. A finanszírozható szakmai tevékenységek: az oktatási nyilvántartásokkal összekapcsolt tanulástámogató platform és virtuális tanulási környezet, valamint a kapcsolódó szolgáltatások
- megvalósításának előkészítése,
- tervezése, részletes követelményeinek meghatározása,
- kialakítása,
- implementációja, használatának ösztönzése.
„A nyilvántartások és szakrendszerek közötti együttműködést, valamint az Egységes Digitális Kapuhoz való csatlakozást biztosító, határokon átnyúló szolgáltatásokat támogatni képes megoldások fejlesztése” (DIMOP Plusz-1.3.10-23)
Az 5 milliárd forintos keretösszegre az IdomSoft Informatikai Zártkörűen Működő Részvénytársaság által vezetett konzorcium „pályázhat”. A finanszírozható szakmai tevékenységek:
- Az adattovábbításra létrejött technológia és szolgáltatás mélységi továbbfejlesztéséhez szükséges módszertan és jogalkotási koncepció kidolgozása.
- Az adattovábbításra létrejött technológia és szolgáltatás mélységi továbbfejlesztéséhez és működtetéséhez szükséges infrastruktúra kialakítása, ideértve a releváns rendszerkapcsolatok specifikálását.
- Az adattovábbításra létrejött technológia és szolgáltatás mélységi továbbfejlesztése, új szolgáltatások fejlesztése és elérhetővé tétele.
- Az adattovábbításra létrejött technológia és szolgáltatás tekintetében érintett szakrendszerek továbbfejlesztése, az integrációs kapcsolatok mélyítése, performancia növelése.
- A bővített szolgáltatások széleskörű kiajánlása a közigazgatáson belüli és kívüli szereplők számára.
„Algoritmikus gondolkodási, matematikai, programozási képességek fejlesztése a köznevelési intézmények bázisán” (DIMOP Plusz-4.2.5-23)
A 7,5 milliárd forintos keretösszegre az IKK Innovatív Képzéstámogató Központ Zrt. nyújthat be támogatási kérelmet. A finanszírozható szakmai tevékenységek (többek között):
- Kompetenciafejlesztéshez szükséges oktatási programok kidolgozása és fejlesztést végző humánerőforrás képzése.
- Népszerűsítő és képzési programok megvalósítása az algoritmikus gondolkodási, matematikai és programozási képességek, valamint a későbbi munkavégzéshez szükséges egyéb kompetenciák fejlesztésére.
- Nemzetközi együttműködések kialakítása.
„Telepített adatgyűjtő rendszereket alkalmazó környezeti monitoring rendszer, valamint klímavédelmi adattár és ráépülő szolgáltatási környezet kialakítása” (DIMOP Plusz-2.3.1-23)
A 10 milliárd forintos keretösszegre az Országos Meteorológiai Szolgálat által vezetett konzorcium nyújthat be támogatási kérelmet. A finanszírozható szakmai tevékenységek (többek között):
- Nem akkreditált eszközös országos mérőhálózat, valamint a hozzá kapcsolódó adatgyűjtési, adatfeldolgozási rendszer kialakítása, a mérőhálózat és IT fejlesztés végrehajtása, élesítése.
- Papír alapú archív klimatológiai adatok digitalizációja, adatbázisba rendezése.
- Adatpublikációs portál fejlesztés, feltöltés, élesítés.
„Az egyenlő hozzáférés elősegítése érdekében az állampolgárok digitális készségeinek minőségi és fenntartható fejlesztése” (DIMOP Plusz-4.2.7-23) és „Az egyenlő hozzáférés elősegítése érdekében az állampolgárok digitális készségeinek minőségi és fenntartható fejlesztése Budapesten” (DIMOP Plusz-4.2.8-23)
A 19, illetve 2 milliárd forintos keretösszegre a Digitális Kormányzati Fejlesztés és Projektmenedzsment Kft. „pályázhat”. A finanszírozható szakmai tevékenységek (többek között):
- Az idősödő lakosság digitális fejlesztésének megalapozása, támogató rendszerek, módszerek, eszközök és a szükséges humánerőforrás kapacitás biztosítása.
- A hátrányos helyzetű célcsoportok digitális fejlesztésének megalapozása, támogató rendszerek, módszerek, eszközök és a szükséges humánerőforrás kapacitás biztosítása.
- Az idősödő lakosság belépő digitális kompetenciájának fejlesztése szükség szerint mentori támogatással.
- A hátrányos helyzetű célcsoportok belépő digitális kompetenciájának fejlesztése szükség szerint mentori támogatással.
„Az energia hatékony felhasználását támogató informatikai megoldások fejlesztése a közszolgálati intézmények számára” (DIMOP Plusz-2.1.3-23)
A keretösszeg 8 milliárd forint; támogatási kérelmet a FEAK Független Energetikai Adatközpont Zártkörűen Működő Részvénytársaság által vezetett konzorcium nyújthat be támogatási kérelmet. A finanszírozható szakmai tevékenységek:
- Módszertani megalapozás.
- Műszaki megvalósítás.
- Energiamenedzsment keretrendszer kialakítása.
- Pilot programok végrehajtása.
- Nemzetközi együttműködések kialakítása.
- Kommunikáció és disszemináció.
„Gigabitképes hírközlési hálózat fejlesztést támogató al- és felépítmény-nyilvántartás” című DIMOP Plusz-3.1.1-23)
A keretösszeg 6 milliárd forint; támogatási kérelmet a Digitális Kormányzati Fejlesztés és Projektmenedzsment Kft. nyújthat be. A finanszírozható szakmai tevékenységek:
- Támogató rendszer kialakítása.
- Hálózatnyilvántartás kialakítása.
- Beruházások előzetes tervezése.
- Támogatott beruházások megvalósításának követése.
- Nemzetközi együttműködések kialakítása.
- Kommunikáció és disszemináció.
DIMOP Plusz
„A Digitális Megújulás Operatív Program Plusz átfogóan célozza Magyarország digitális felkészültségének javítását és versenyképességének növelését” – olvasható a hivatalos pályázati portálon megjelent összefoglalóban. A program 4 prioritás mentén tervez fejlesztéseket:
- az innovatív és intelligens gazdasági átalakulás támogatása, amely hozzájárul a vállalkozások innovációs tevékenységének, digitális transzformációs folyamatának felgyorsításához, a közszolgáltatások digitalizációjának folytatásához,
- a zöld és hitech átállás, amely elősegíti a digitális megoldások elterjedését és az adatok felhasználásán keresztül a klímasemleges, körforgásos és reziliensebb gazdaságra való átállást,
- a fizikai hozzáférés lehetőségeinek bővítése, amely hozzájárul a kiváló és biztonságos összeköttetés kialakításához,
- az állampolgárok digitális kompetenciáinak fejlesztése, valamint a digitális oktatási ökoszisztéma fejlesztése, amely javítja a minőségi oktatáshoz való hozzáférést.