A magyar-osztrák egészségdigitalizációs startuppal, a XUND-dal közösen fejlesztett egészségügyi asszisztens egy platformon képes tüneteket elemezni és konkrét megbetegedések gyanúját ellenőrizni. Ezzel a megoldással a páciensek otthonról, az internetet használva, önállóan tájékozódhatnak tüneteik jellegéről.
A Doktor24 (a VOSZ Egészségügyi Tagozatának tagja) az iparág első MDR által IIa kategóriájú orvostechnikai eszközként certifikált tünet- és betegség elemző rendszerét építette be működésébe a XUND segítségével. Az AI alapú technológiai megoldás egy olyan egészségügyi asszisztens, amely segítségével a betegek iránymutatást kapnak tüneteikkel kapcsolatban. Így a páciensek nem csak azonnal megtudhatják, milyen betegség okozhatja tüneteiket, de a számukra megfelelő orvosi szakterülethez egyből eljuthatnak a Doktor24 időpontfoglaló rendszerén keresztül.
"Az egészségügyi asszisztens azoknak a leghasznosabb, akik kezdeti tüneteket tapasztalnak és útmutatásra van szükségük, hogy mi okozhatja problémáikat és hol találhatnak segítséget rá. Emellett olyan betegeknek is segíthet, akiknek már van hipotézisük egy lehetséges betegségről, vagy már orvosnál is jártak, de másodvéleményt szeretnének” – foglalta össze a modell működését Petrovics Tamás, a XUND társalapítója és ügyvezetője.
A tünetelemző hasonlóan az orvosi konzultációhoz egyszerű kérdéseket tesz fel a betegeknek a tüneteikről, hogy azonosítsa a lehetséges okokat. A rendszer kezdeti útmutatást ad és elnavigálja őket konkrét “megoldási” útvonalakra. A betegségellenőrző funkció segít felmérni egy adott betegség valószínűségének esélyét. Mindkét folyamat végén a páciensek kapnak egy elemzést az állapotukról, valamint a XUND rámutat a valószínűsíthető alternatív okokra is.
“Az általunk fejlesztett NLP modellek több millió orvosi publikációt képes analizálni, hogy összefüggéseket találjanak tünetek és megbetegedések között. Mindezt az OpenAI által fejlesztett GPT-4-nél hetven százalékkal magasabb pontossággal az egészségügyi területen. Erre a technológiai alapra épül a rendszerünk, amely mostantól segít a Doktor24 pácienseinek megtalálni a számukra legmegfelelőbb ellátási pontot.” - magyarázta el Petrovics Tamás (XUND).
“Azt láttuk, hogy sok ember segítségre szorul, hogy tünetei alapján pontosan melyik orvosi szakterülethez kellene fordulnia. Ezt az tájékozódást próbálja a Doktor24 megkönnyíteni a XUND-dal. Bízunk benne, hogy egy éven belül akár havi ezres nagyságrendre is nőhet a betegek száma, akiknek segítséget tudunk nyújtani.” - mondta el Lancz Róbert, a Doktor24 vezérigazgatója. Hozzátette: “A jövőben szeretnénk a technológiát integrálni az orvosi munkafolyamatokba. A tünetelemző végezné el a páciensek elő-diagnosztizálását, majd felállítani egy előzetes diagnózist, ezzel segítve az orvosok munkáját.”