A VOSZ BPVRSZ Fenntarthatósági munkacsoportja rendezvénysorozatában olyan, a mindennapjainkban leginkább felmerülő, fenntarthatósági kérdésekben valós problémákat szemléltet, amelyekre megoldásokat is ajánl. Az eseményen betekintést nyújtottak a fenntarthatósággal kapcsolatos alapfogalmakba, szabályozásba, ismertették, hogy egyéni szinten mit lehet tenni a hulladékcsökkentésért, beszéltek a fenntartható építőipari megoldásokról, megvizsgálták, hogyan feleljünk meg az új kihívásoknak, bemutattak új kezdeményezéseket, amelyekhez aktív, tenni vágyó partnereket várnak.
Dr. Kiss Zoltán, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége elnökségi tagja, a VOSZ BPVRSZ elnökhelyettese, a konferencia fővédnöke megnyitó beszédében méltatta a hazai szervezeteket, amelyek közül is messze kiemelkedik a VOSZ Fenntarthatósági Munkacsoportja intenzív tevékenységével.
Faragó Ilona, a VOSZ BPVRSZ elnökségi tagja házigazdaként köszöntötte a megjelenteket az „Égető problémák – biztos megoldások IV. – Fenntarthatóság a fókuszban” című konferenciasorozat újabb rendezvényén. Elmondta, hogy a környezetvédelem, innováció, fenntarthatóság és energiahatékonyság továbbra is kiemelten fontos a vállalkozások számára, ugyanakkor magánszemélyként is érint bennünket a probléma, hiszen a gyermekeink jövője a tét. A közös munkához az idén alakult Fenntarthatósági munkacsoporthoz folyamatosan csatlakoznak újabb és újabb vállalkozások.
A rendezvényen zömében a témában elkötelezett munkacsoport vezetőségi tagjai tartottak előadást.
Az előadássorozatot Dorner Attila atipikus foglalkoztatási szakértő,a Szomszédok Nyugdíjas Szövetkezet területi igazgatója kezdte „Egyéni kis lépések a Nagy Világért” című előadásával. Leszögezte: a fenntarthatóság az egyéni felelősségvállalással kezdődik. A változás mindig az egyéntől indul, majd a mikrokörnyezet (család, barátok) követnek minket, így terjed a jó példa egyre szélesebb körben.
Összefoglalta, hogyan lehet költségek nélkül azonnal hozzáfogni a Föld védelméhez. Ezek között említette a Használt sütőolaj gyűjtését és leadását. Az ember által előállított legveszélyesebb hulladékok egyike a sütőolaj, 1 cseppje akár 1000 liter vizet is szennyezhet. Jó hír viszont, hogy közel 100 százalékban újrahasznosítható, főként biodízel készül belőle. A kihűlt sütőolajat otthon kis flakonokban gyűjthetjük, majd országosan közel 2 ezer helyen adhatjuk le, tankolás vagy vásárlás közben is.
(Leadóhelyek: https://biofilter.hu/gyujtopont-kereso)
Attila beszélt az elektronikai hulladékokról is. A legnagyobb magyar elektronikai kereskedés már 2004. októbere óta ingyen átveszi a háztartási elektronikai hulladékot, és nem csak azokat a kidobására szánt elektronikai eszközöket, amelyeket náluk vásároltak. Ezek a készülékek olyan összetevőket is tartalmaznak, amelyek gyártásához nem megújuló erőforrásokat használnak fel. Vagyis újra ki kell bányászni a rezet, az ezüstöt, az aranyat, a higanyt, az ólmot, s újra fel kell dolgozni a műanyagot, az alumíniumot. A leadott elektronikai hulladék komponenseit újra felhasználják, ezzel gátat szabva ásványkincs-készleteink kimerülésének.
Huber Anikó cégvezető, gazdasági igazgató arról tájékoztatott, hogy a Mielemed MPM Kft. tudatosan választott és vezet be NUXON márkanév alatt a fenntarthatóságot és a körforgásos gazdaságot támogató építőipari technológiákat Magyarországon. Az építőipar ökológiai lábnyoma nagy, viszont a technológiai és módszertani lehetőségek is változatosak. Ezért az építőipar zöld átállása nagymértékű és erős pozitív változást okozhat a hazai és világszintű klímapolitikai célok elérésében. Mint fogalmazott: „vállalatuk tervei szerint nemcsak meghatározó piaci szereplők lesznek a fenntartható építőipari technológiák terén, hanem példamutatással és edukációval segítségként és mintaként kívánnak szolgálni más iparágban működő cégek számára is. Emiatt kiemelten fontosnak nevezte, hogy cégük munkát vállalt a VOSZ Fenntarthatósági munkacsoportjában.
Márton Ferenc, a Mielemed MPM Kft. értékesítési- és üzletfejlesztési igazgatója az előadást a fenntartható gazdasági fejlődés rövid történeti hátterével folytatta. Hangsúlyozta, hogy nem csupán környezetvédelmi kérdéssel állunk szemben, hiszen az élet minden területe és minden iparág érintett. Egészen hétköznapi szokásaink – mint például egy csésze kávé elfogyasztása – is jelentős gazdasági-ökológiai lábnyommal járnak, hát még a nagyobb léptékű gazdasági és társadalmi folyamatok! Szóba került az ENSZ és az Európai Unió munkája és intézkedései is, utóbbiak között az, hogy az EU-ban az ESG minden gazdasági ágazatot érintő kötelezettségekkel jár a vállalatok számára.
Kopcsándy Anna, a Green Bird Kft. ügyvezetője „Paradigmaváltás” című előadásában az alábbi kérdésekre adott választ: Várhatjuk-e mástól a megoldást, hogyan tegyünk egy fenntarthatóbb jövőért? Mit tehet első lépésként egy cég a változásért? Tudunk-e a jövőben sikeres vállalkozásokat építeni, ha a körülöttünk lévő világ összeomlik?
Hegyvári Bálint, a PRESTON Capital marketing igazgatója, a PRESTON Business Kft. ügyvezetője bemutatta egyik új kezdeményezésüket, a mimondjuk.hu-t. A portálon aktuális híreket olvashatunk a fenntarthatósággal kapcsolatban. Kitért arra, hogy cégükkel milyen módszereket alkalmaznak és milyen projektekben vesznek részt a zöldebb jövőért. Ilyen például egy papír- és műanyagmentes szálloda építése, illetve biogáz üzemek üzemeltetése is. A legfontosabbnak Bálint is azt tartja, hogy a cégek és a magánszemélyek egyaránt szerepet vállaljanak a fenntarthatóságban. Ezért mindenkit arra buzdított, hogy „építsünk kapcsolatokat, és találjuk meg azokat a közös pontokat, ahol a cégek egymásnak tudnak segíteni”.
(Fotók: Hercegfalvi Zoltán)