Jelölési és pályázati felhívás
Év Vállalkozója díj,
Vármegyei (Regionális) Év Vállalkozója díj,
Kiemelkedő Társadalmi Szerepvállalásért díj
elnyerésére a 2023. évben
Beküldési határidő:
Partner szervezetek* és egyéni pályázók számára: 2023. május 15.
VOSZ szervezetek számára: 2023. augusztus 15!
Alapszabályunk és az Elnökség határozata szerint 2023. december 1-én – a Magyar Vállalkozók Napján immár huszonnegyedik alkalommal kerül sor az Év Vállalkozója Díjak átadására, amely ezúttal is a Művészetek Palotájában (Müpa) kerül megrendezésre.
Hagyományainknak megfelelően, az országos Év Vállalkozója Díjak mellett idén is meghirdetésre kerülnek a VOSZ területi szervezetei elnökségeinek szervezésében a Vármegyei és Regionális Év Vállalkozója díjak pályázatai.
Az Év Vállalkozója és Vármegyei (Regionális) Év Vállalkozója Díjat kizárólag olyan gazdasági szakember – vállalkozó, cégtulajdonos, vállalkozásvezető, üzletember – kaphatja meg, akinek a gazdasági és közéleti szerepvállalása, társadalmi felelősségvállalása, valamint vállalkozói és üzletemberi tevékenységének sikere és hasznossága példaképül állítható a gazdaság többi szereplője és a társadalom minden tagja számára. A területi szervezetek Kiemelkedő Társadalmi Szerepvállalásért díjat is javasolhatnak az arra érdemeseknek.
I.
Év Vállalkozója díj
és általános jelölési szabályok
Az országos előterjesztések keretei és szabályai:
- Vármegyénként összesen 1 fő, VOSZ-BPMRSZ esetén 2 fő jelölhető Év Vállalkozója díjra.
- Csak olyan vállalkozás jelölhető Év Vállalkozója Díjra, amely a korábbi években már megkapta a Vármegyei Év Vállalkozója díjat.
- * Partner szervezetek: a VOSZ-hoz társult, jelölésre felkért országos szervezet vagy a VOSZ várvármegyei/regionális szervezettel együttműködő vármegyei partner szervezet kizárólag a jelölt székhelyének/telephelyének megfelelő Vármegyei/Regionális Év Vállalkozója Díjra adhat jelölést! Ezt a jelölést az adott vármegye/régió fogadja be.
- A VOSZ Kárpát-medencei Magyar Vállalkozói Szövetségek Nemzeti Fóruma részéről összesen 2 fő jelölhető Év Vállalkozója díjra.
- VOSZ tagozatonként összesen 3 fő jelölhető: 2 fő Vármegyei/Regionális Év Vállalkozója díjra, amelynél a jelölést az adott megye fogadja be. További, legfeljebb 1 főt közvetlenül országos Kiemelkedő Társadalmi Szerepvállalásért díjra jelölhet a tagozat. A VOSZ szekciók a tagozati elnök felé tehetnek jelölési javaslatot.
- Egyéni pályázó kizárólag a Vármegyei/Regionális Év Vállalkozója díjra nyújthat be pályázatot, a vállalkozása székhelye szerinti vármegyei/regionális VOSZ szervezethez.
- Év Vállalkozója megosztott díjra nincs lehetőség.
A jelölésnél a VOSZ tag vállalkozás vezetője, tulajdonosa, management tagja terjeszthető fel a kitüntető díjra.
A díjra jelölt személyeknek Szövetségünk Alapszabálya 10.2. pontjában leírt előírásoknak meg kell felelnie! Fontos kitüntetési feltétel, hogy az előterjesztett természetes személy és az általa képviselt vállalkozás (szervezet) a VOSZ céljait elfogadja és támogassa. Az országos Év Vállalkozója Díj elnyerésének feltétele, hogy a díjazott személy vállalkozása a VOSZ tagja legyen (ettől csak az Ügyvezető Elnökség egyedi döntése alapján, különlegesen indokolt esetben lehet eltérni). Pályázat benyújtására maga az érintett vállalkozó (munkáltató; vállalkozás vezetője, tulajdonosa) is jogosult. A pályázati felhívás megjelenik a szövetség honlapján, valamint a VOSZ Hírlevélben is.
A díj odaítéléséről az országos Elnökség dönt.
II.
Vármegyei (Regionális) Év Vállalkozója díj,
Kiemelkedő Társadalmi Szerepvállalásért díj
Kiemelkedő vállalkozói, üzleti teljesítményt nyújtó tagjaink (támogatóink) minél nagyobb körű elismerése érdekében, az 5 tagozati területen (ipar, kereskedelem, mezőgazdaság, szolgáltatás, egészségügy) és tetszőlegesen választható „alkategóriákban” (szakmai területek, tevékenységi körök szerint) hirdetjük meg a Vármegyei (Regionális) Év Vállalkozója díjak pályázatait. Az oklevelek tartalma a területi szervezetek döntése szerint alakul, pl.:„Vármegyei (Regionális) Év Vállalkozója”; „… Vármegye Év Vállalkozója”; „Év Iparvállalata … vármegyében”; „Év Kereskedője … vármegyében”; „Év Borásza … vármegyében”. Lehetőség van – a helyi adottságok szerint – további kategóriák bevezetésére is.
A Kiemelkedő Társadalmi Szerepvállalásért díjjal a VOSZ vármegyei/regionális szervezete a helyi közélet (társadalmi környezet) kiemelkedő (nem gazdasági) teljesítményeit ismerheti el, így díjazásban részesülhetnek pl. az egyházak, karitatív, jogvédő szervezetek, hivatalok, hatóságok, önkormányzatok, állami/önkormányzati szervek, közüzemek képviselői, továbbá a rendvédelem, közbiztonság területén dolgozók is. A díj a Vármegyei (Regionális) Év Vállalkozója díjakkal együtt kerül elbírálásra és átadásra. Az országos Kiemelkedő Társadalmi Szerepvállalásért díjra a tagozat adhat jelölést, kiemelkedő gazdasági és/vagy nem gazdasági teljesítmények elismeréseként.
Vármegyei (Regionális) Év Vállalkozója díjak egyediségének és értékének biztosítása érdekében javasoljuk, hogy kategóriánként 1 díj kerüljön átadásra. A díjak átadására az adott megyében/régióban – a Vármegyei/Regionális Prima gálaesten – kerül sor, a területi VOSZ szervezetek szervezésében.
Az előírt feltételek megléte esetén az illetékes vármegyei (regionális) elnökség dönt a díjak odaítéléséről, amelyet – az országos díjak előterjesztéseivel együtt – az országos Elnökség hagy jóvá.
A díjak tekintetében egyebekben a VOSZ Alapszabályában írottak szerint kell eljárni.
III.
További fontos szervezési feladatok, határidők
Az előterjesztéseknek minden, a kiírásban szereplő díj esetében tartalmazniuk kell
- a díjazásra előterjesztett természetes személy pontos nevét, elérhetőségét; a díjat mindig természetes személyek kapják!
- annak a szervezetnek, vállalkozásnak a pontos megnevezését és legalább egy azonosító adatát (hivatalosan nyilvántartott székhely, vagy adószám), amelynek az előterjesztett személy a tulajdonosa, ill. amelyben az elismerésre méltó tevékenységét végzi
- rövid indoklást, szakmai méltatást, példaértékű eredmény(ek) ismertetését
Az előterjesztések leadási határideje (a rövid, írásos indoklással együtt) – az Elnökség határozata alapján
- Partner szervezetek (VOSZ-hoz társult, jelölésre felkért országos szervezet, vagy a VOSZ várvármegyei/regionális szervezettel együttműködő vármegyei partner szervezet) és egyéni pályázók számára: 2023. május 15.
- VOSZ szervezetek számára: 2023. augusztus 15.
A jelöléseket e-mail útján kérjük eljuttatni a VOSZ titkársága részére (center@vosz.hu). Együttműködő szerveztek, vagy egyéni pályázók a javaslatokat, jelöléseket az érintett vármegyei/regionális szervezeteknek közvetlenül is eljuttathatják!
Budapest, 2023. február 22.
Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége
Perlusz László
főtitkár
Letölthető dokumentum: Felhívás jelölésre Év Vállalkozója 2023.docx