A geopolitikai konfliktusok, a gazdasági bizonytalanság, a rendszeres jogszabály változások, a fenntarthatósági követelmények kezelése és a technológiai fejlődés az az 5 külső kockázat, ami a legnagyobb hatással lesz idén a vállalatokra. Ezzel együtt a vezérigazgatók meghatározó része (47 százalék) kedvezőbbnek látja a cég pénzügyi kilátásait, mint az év elején.
A döntéshozók számára most a rugalmasság fenntartása a legfontosabb. Majdnem minden harmadik válaszadó elsődleges célja, hogy forrást teremtsen vagy tartalékoljon egy váratlan krízishelyzet kezelésére (29 százalék).
„A tőke hatékony felhasználása kritikusan fontos. A vállalatoknak fel kell mérniük az ellátási láncaik helyzetét, meg kell vizsgálniuk a meglévő eszközeiket vagy például azt, hogy milyen úton jutnak el a vásárlóikhoz. Ezeknek a területeknek a folyamatos értékelése és fejlesztése fókuszba kell, hogy kerüljön” – hangsúlyozta Paulovits Márton, az EY vállalati felvásárlásokkal és akvizíciókkal foglalkozó területének igazgatója.
Előtérbe kerülhetnek a felvásárlások és az akvizíciók
Tízből hat vezető (59 százalék) gondolkodik összeolvadásban vagy felvásárlásban (M&A), miközben 47 százalék megválna a társaság egyes üzletrészeitől vagy eszközeitől a következő 12 hónap során. Közös vállalkozások vagy stratégiai partnerségek kialakítása a döntéshozók közel kétharmadának szerepel a tervei között (63 százalék). A tranzakciók elsődleges célja sok esetben a technológiai képességek javítása.
„A vezetők is tudják, milyen hatással voltak az elmúlt évek eseményei a tranzakciós piacra és a cégek értékére. Van, aki a változások miatt most még kivár, azok viszont, akik megfelelő tartalékokkal és forrásokkal rendelkeznek, különösen jó helyzetbe kerültek ahhoz, hogy felvásárlás útján erősítsék meg piaci szerepüket” – hangsúlyozta dr. Vaszari Péter, az EY stratégiai és tranzakciós tanácsadással foglalkozó területének partnere.
AI és ESG a befektetések célkeresztjében
Beruházásoknál a válaszadóknak döntő többsége (70 százalék) a változó gazdasági környezet ellenére is fontosnak tartja a fenntarthatósági szempontokat. Az európai vezérigazgatók például kevesebb mint tizede számára nem prioritás most ez a terület a tőkeallokációs döntései során. Számos döntéshozó az MI segítségével lendítené fel a környezeti, társadalmi és vállalatirányítási (ESG) törekvéseit.
Tízből kilenc (88 százalék) vezető már elkezdte felmérni, hogy milyen MI alapú technológiába érdemes befektetnie. A válaszadók 43 százaléka már aktívan invesztál is a mesterséges intelligencia területén, míg 45százalék a következő egy évben tervez jelentős beruházást.