Kiöregedő tulajdonosi cégvezető réteg
Egyre élénkebben foglalkoztatja a hazai vállalkozásokat a generációváltás, derült ki a Prime by JobGroup és az OPTEN legfrissebb közös kutatásából. A válaszadók átlagosan 27,5 éve vezetik a vállalatukat, tehát erősen középkorúak táborát erősítik a vállalatvezetők. Ezek a cégek és vezetőik egyértelműen transzformációra érettek, a válaszadók több, mint fele (53 százalék) tervezi az ügyvezető váltást.
„Az OPTEN felmérései szerint körülbelül 600 olyan 1 milliárd forint árbevétel feletti magánvállalkozás van ma Magyarországon, ahol a cégvezető 60 év feletti. Nélkülözhetetlen, hogy a magyar tulajdonosok által felépített sikeres vállalkozások fennmaradjanak és a folytonosság biztosítva legyen. Ezért is tartottuk fontosnak megkérdezni a vállalatvezetőket az utódlás kapcsán, hiszen a nyitottság ellenére a válaszokból kirajzolódik, hogy több akadály is felmerülhet az alapító-tulajdonos teljes kivonulása előtt” – mondta Fehér Éva, a Prime by JobGroup ügyvezető partnere.
Nyitottabbak a cégeladásra
A vezetés átadása kapcsán a cégtulajdonosok 68 százaléka nyilatkozott úgy, hogy ideális esetben a tulajdonlás megtartása mellett egy kijelölt családtagnak adják át a stafétát. De az OPTEN által 2021-ben végzett hasonló kutatásához képest nagyobb a nyitottság más opciók iránt. Ma már a vállalatvezetők 53 százaléka mutat hajlandóságot rá, hogy cégen belüli vagy kívüli új munkatársnak adja át a vezetést, a tulajdonlás megtartása mellett, míg 3 éve csupán a 24 százalékuk volt nyitott ezen lehetőségekre. A tudatosságot mutatja, hogy a 26 százalékuk nyilatkozott úgy, hogy nyitott a cég eladására, míg 2021-ben csupán a 14 százalékukban merült fel a lehetőség.
A bizalom hiánya a legnagyobb akadály
Leggyakrabban a bizalom hiánya, a megfelelő utód megtalálásának nehézsége, illetve a személyes kötődés gátolja a vezetés átadását. Ami negatív trendet mutat a 3 évvel ezelőtti kutatáshoz képest, hiszen a bizalmi jellegű problémát 31 százalékban jelölték meg 2021-ben, míg ma majdnem a válaszadók fele, 45 százalék értékelte nehézségként. „Ennek oka, hogy nem találnak megfelelő vezetőt, aki abban a szellemben tudná tovább vinni a vállalkozást, amiben az alapító-tulajdonos működteti. Ezen érdemes tovább dolgozniuk, az elvárásokat újra-gondolniuk, hiszen egy jól szervezett vállalkozás cégértéke növekszik, vonzóbb a munkaerőpiacon is” – tette hozzá Fehér Éva.
A generációs különbségek és a céges kultúra fenntartása is nehézséget okozhat, míg a szervezeti hiányosságok vagy a kulcsmunkatársak ellenállása további akadályok lehetnek. „A személyes tapasztalatom, hogy a legnagyobb akadályt mégis az szokta jelenteni, hogy magának a tulajdonosnak nincs váltási terve, hogy mit kezd a szabadidejével a cégvezetést követően és ezért húzódik el a folyamat” – mondta a HR szakértő.
Csupán minden hetedik cégnek van váltási terve
A magyar tulajdonú vállalatok 15 százaléka rendelkezik utódlási tervvel, azaz csupán minden hetedik cégnek van konkrét, leírt elképzelése a vezetőváltásról. Pedig a sikeres átadás elengedhetetlen feltétele a tervezés. Ezért is pozitív trend, hogy egyre nagyobb hangsúlyt kap a HR szempontú felkészítés és a külső szakértők bevonása a sikeres átmenet érdekében. A válaszadók 65 százaléka mutatott nyitottságot külső szakértő bevonására a folyamatba, míg 2021-ben csupán az 50 százalékuk gondolta fontosnak. Üdvözítő, hogy az új ügyvezető kiválasztásánál a szakterületi tapasztalat fontosabbnak bizonyul (65 százalék), mint a családi kapcsolatok (25 százalék).
Fontos az időzítés
A válaszadók több, mint kétharmada úgy véli, hogy a vállalkozás felkészítése a váltásra hosszabb, 9 hónapon túli folyamat, de akár 1-2 évig is eltarthat. „A tapasztalataink azt mutatják, hogy érdemes két-három évet rászánni az utódlás folyamatára, ezért fontos időben elkezdeni, hogy minden folyamat végbe tudjon menni és az alapító-tulajdonos is fel tudjon készülni a következő életszakaszra” -- fogalmazott Fehér Éva.
A minta
A kérdőívet olyan cégtulajdonosok töltötték ki, ahol a családi magán vállalkozásban, a tulajdonos teljesen vagy nagyrészt részt vesz a vállalkozás működtetésében. Teljesen vagy többségében magyar tulajdonú cég tulajdonosai, akik magánszemélyek. Árbevétel: 1 milliárd forint közeli vagy e feletti. Alkalmazottak száma: minimum 20 fő vagy e feletti.