Dr. Tóth Róbert, a KAVOSZ E-Green Zrt. vezérigazgatója új értelmezési lehetőséget adott az ESG kifejezésnek. Ez a szellemes „műfordítás” azonban korántsem öncélú, sőt: mint az érdekes prezentációból kiderült, a cég valóban számos területen nyújt egyszerű és hasznos segítséget a kis- és középvállalkozások számára az ESG-bevezetés kapcsán. Nem mondható el ugyanis, hogy a kkv-k az utolsó betűig képben lennének az új elvárásokkal kapcsolatban – az viszont igen, hogy a KAVOSZ E-Green támogatásával erre nincs is szükségük!
A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) elkötelezett a vállalkozói kultúra népszerűsítése és fejlesztése iránt, ezért 2023-ban hagyományteremtő céllal hívta életre a VOSZFESZT Vállalkozói Szabadegyetem elnevezésű eseményét. Hazánk egyik legmeghatározóbb érdekképviseleti szövetsége nagyszabású programsorozatának keretében vezető hazai egyetemekkel együttműködésben egyetemi városokban konferenciákat szervez a fiatal és gyakorló vállalkozói réteg számára, amelynek idei állomása Veszprémben, a Pannon Egyetemmel közösen került megrendezésre.
A konferenciák programja mindig egy kiemelt, a kkv-szektor számára meghatározó jelentőségű tematika köré épül, ami ezúttal tágabb értelemben a fenntarthatóság, azon belül is az ESG volt, mind elméleti megközelítésben, mind pedig a gyakorlati alkalmazást illetően. A rendezvényen neves szakemberek, vállalkozók és oktatók tartottak előadást, valamint a velük folytatott szakmai fórumbeszélgetések által igyekezett a VOSZ minél gyakorlatiasabb ismeretek átadni a résztvevők számára.