– A szervezetünkben elnökségi tagként én is szoktam jelölni erre a díjra arra érdemes vállalkozókat, de az, hogy az én nevem is szerepelt ezen a listán, először nagyon meglepett. Aztán végigfutott rajtam a megtiszteltetés érzése, hiszen én pontosan tudom, mennyi és milyen nagyra becsült sikeres vállalkozó mellé kerültem – mondja Faragó Ilona, a VOSZ Budapesti és Pest Vármegyei Regionális Szervezetének elnökségi tagja.
Egyúttal hangsúlyozza, aki egy közösséghez tartozik, nyilvánvaló, hogy valamiféle visszacsatolást fog kapni, az Év Vállalkozója Díjat ő is így élte meg.
– Nagyon örültem, és itt is köszönöm a jelölőknek, ugyanakkor azt is érzem, hogy ez az elismerés csak tovább fogja növelni az elhivatottságomat, mert a választott tisztség viselése tisztán és őszintén erről szól – teszi hozzá.
Haladnak a családi vállalkozás felé
A kezdetekkor elsősorban könyveléssel és pályázatírással foglalkozó Faragó Ilona később a vendéglátásba is belekóstolt befektetőként, majd idestova másfél évtizede vagyonértékeléssel, valamint ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozik, különösen az off-market ingatlanok felkutatásával és potenciális befektető közvetítésével. Az FB-Jegyző Kft.-t már ezzel a céllal alapította, amely már kisebb nemzetközi lábat is növesztett, és nagy örömére 30 éves közgazdász fia szintén bekapcsolódott a vállalkozásba, bár mint mondja, Norbertnek egyelőre ez nem végleges döntése.
Közvetlenség, odafigyelés, közösségi részvétel
Aki már találkozott vagy üzleti kapcsolatba került Ilonával, érzékelhette azt a barátságos és segítőkész hangulatot, amit kialakít az együttműködések során. – Engem valószínűleg úgy ismernek sokan, hogy lendületes és közvetlen vagyok, mert egész egyszerűen így működöm, nagyon könnyen megtalálom a hangot a partnereimmel – mondja annak kapcsán, hogy mit tart fontosnak a vállalkozói szférában is.
Rendszeresen keresi azokat a platformokat és lehetőségeket, amelyekkel hatással tud lenni a környezetére, a közösségére. Ezért volt részese és egyik kezdeményezője a VOSZ Budapesti és Pest Vármegyei Regionális Szervezetén belül a kezdő, női startup-vállalkozók fejlesztési programjának, valamint ugyanitt nemrégiben startolt el a Fenntarthatósági Munkacsoport, amelyen keresztül a tagvállalkozásokat szeretnék elindítani a környezettudatos működés felé.
– Én is a cégemmel igyekszem ezen elvek mentén működni, ami nemcsak a környezetbarát és újrahasznosítható termékek használatát jelenti, hanem a tudatos társadalmi felelősségvállalásról is szól, ebben pedig minden vállalkozásnak nyitnia érdemes az önképzés és az edukáció felé, egyfajta példát mutatva üzleti partnereinknek, az embereknek – teszi hozzá Faragó Ilona.
ZBT