A Széchenyi Kártya Program az állam és a piac közötti összhang sikerterméke, amelyben a KAVOSZ tulajdonosaival, a VOSZ-szal és az MKIK-val együttműködve vállal szerepet, összekötve az egymás nyelvét nehezen megértő banki és vállalkozói oldalt – mondta a Budapest Economic Forumon tartott előadásában Krisán László.
Naponta 400–700 vállalkozás fordul a KAVOSZ-hoz, amely több mint 220 helyen elérhető az országban – számolt be a vezérigazgató, aki szerint a Széchenyi Kártya Programnak mindig a legolcsóbbnak, legkreatívabbnak, leggyorsabbnak és a legéletszerűbbnek kell lennie. A paletta legújabb terméke az Agrár Széchenyi Kártya MAX+, egy szabad felhasználású folyószámlahitel a mezőgazdasági szektor számára, jelenleg nettó 5 százalék éves kamattal, maximum 100 millió forintos keretösszeggel, 1, 2 vagy 3 éves futamidővel. Az Agrár Széchenyi Kártya a hazai gazdálkodók egyik legbiztosabb pénzügyi támasza: 2011 óta a program keretében 58 ezer szerződést kötöttek, a hitelösszeg pedig eléri a 830 milliárd forintot.
Három nagyon erős éven van túl a KAVOSZ. Idén már 1200 milliárd forintnyi szerződést megkötöttek, de érzik a hitelkereslet visszaesését, a második negyedévben létrejött 500 milliárd forintnyi hitelszerződés 30 százalékkal elmarad az egy évvel korábbitól – tájékoztatott a vezérigazgató. A beruházási hitelek volumene 73 százalékkal csökkent, 2022. október óta a beruházási hitelek aránya mindössze 10–12 százalék.
Gazdasági növekedés hitelek nélkül nem lehetséges, a hitelezés pedig a jelenlegi kamatkörnyezetben nem működik államilag támogatott hitelek nélkül, így „kényszer szülte szükségszerűség” a támogatott hitelprogramokat nagy erővel működtetni – magyarázta Krisán László.
Mivel a zöld finanszírozás jelntősége egyre nagyobb, az ESG-szempontok pedig már a kkv-knál is megjelentek, a KAVOSZ létrehozta a célzottan a mikro- és kisvállalkozásokat az ESG-bevezetésben támogató E-Green Zrt.-t. Az elért sikereket szeretnék más területeken is visszaadni a vállalkozóknak, többek között a női vállalkozók és a vállalkozóvá válás támogatásában, a generációváltásra való felkészítésben és a pénzügyi szemléletformálásban – hangsúlyozta Krisán László.
A jövőről szólva a vezérigazgató leszögezte: a KAVOSZ szeretné folytatni a Széchenyi Kártya Programot. A 2024-es csomag a jövő héten kerül a kormány elé, és amennyiben a jelenlegi „ideiglenes válság- és átállási keretrendszer” (Temporary Crisis and Transition Framework, TCTF) folytatására az Európai Bizottság is igent mond, a program akár kiterjesztett formában is folytatódhat.