Országonkénti Jelentéshez kapcsolódó bejelentés
A naptári üzleti évvel rendelkező vállalatcsoportok magyarországi tagvállalatainak 2022. december 31-ig kell az Országonkénti Jelentéshez („CbCR”) kapcsolódó éves bejelentési kötelezettségüket teljesíteniük a 2022-es évre. A bejelentési kötelezettség azokat a magyar társaságokat érinti, amelyek olyan multinacionális vállalatcsoport tagjai, amelyeknek az éves konszolidált bevétele eléri a 750 millió eurót, függetlenül a magyar jelenlét nagyságrendjétől. Az adózó ebben nyilatkozik arról, hogy saját maga nyújt be Országonkénti Jelentést, vagy nem kötelezett Országonkénti Jelentés benyújtására, és helyette melyik másik csoporttag teljesíti ezt a kötelezettséget.
NAV törzsadatok ellenőrzése
Kapcsolt vállalkozások vonatkozásában többféle bejelentési kötelezettség is felmerülhet. Amennyiben például kapcsolt vállalkozásunkkal lépünk szerződéses viszonyba, az első szerződéskötéstől számított 15 napon belül be kell jelenteni az Adóhatóságnak a másik fél adatait, illetve a kapcsolt vállalkozási viszony megszűnését is. Ezt követően érdemes azt is megnézni, hogy minden dokumentáció-köteles kapcsolt ügylet esetében elkészültek-e a transzferár dokumentációk, mert azok elmulasztása esetében nyilvántartásonként és évenként 2 millió forint bírság szabható ki, mely azonban a jövőben 5 millió forintra emelkedik.
A 2021. évben keletkezett áfalevonási-jog érvényessége
Az Áfa törvény 153/A. §-ának 2016. január 1-jével történt módosítása miatt, a 2022. decemberi, illetőleg a 2022. IV. negyedéves, vagy éves bevallás esetén a 2022. évi áfabevallás benyújtása előtt fontos megvizsgálni az áfa analitikát és a beszerzési számlákat is. A szabály alapján a fizetendő adó csak az ugyanazon adómegállapítási időszakban keletkezett levonható áfával, vagy ezt megelőzően keletkezett, de legfeljebb a tárgyidőszakot magában foglaló naptári évet megelőző egy naptári éven belül keletkezett levonható áfa összegével csökkenthető.
„A levonási jog megmarad, azonban ahhoz, hogy a 2021-ben keletkezett levonható áfával csökkentsük a fizetendő adónkat, szükség lesz majd a teljesítési időpont szerinti áfa bevallási időszak önellenőrzésére. Éppen ezért érdemes a 2021-es teljesítési dátummal rendelkező, eddig levonásba nem helyezett beszerzési számlákat a 2022. decemberi, a 2022. IV. negyedéves vagy a 2022. évi éves áfabevallásban szerepeltetni” – javasolja dr. H. Nagy Dániel, a Mazars adóigazgatója.
Köztartozásmentes adózói adatbázis (KOMA)
Még mindig sokak előtt ismeretlen az a lehetőség, hogy magánszemélyek és cégek plusz adminisztrációtól kímélhetik meg magukat, amennyiben jelentkeznek a KOMA adatbázisba (Köztartozásmentes adózói adatbázis). Az adatbázisban való szereplés ugyanis helyettesíti a nullás igazolást (erre pl. közbeszerzési eljárásoknál vagy csok, otthonfelújítási támogatás, lakossági napelemes pályázat esetén van szükség), de mentesít az EKÁER kockázati biztosíték nyújtása alól is.
Az év vége közeledtével – a szektorspecifikus határidőket nem számítva – az alábbi adózási határidőkre fontos figyelni:
Az év végével sok adónem tekintetében választási lehetőségekkel is élhetünk, a legfontosabbak határidőkkel együtt: