
A Figyelő TOP200 kiadványban már 26 éve gyűjtik össze Magyarország legsikeresebb cégeit, a TOP200 cégbe kerüléshez már több mint 90 milliárd forintra volt szükség. Tíz évvel ezelőtt az éves alsó bevételi határ még 35 milliárd forint volt – írja a VG.
„Azt a szorgalmat és eredményességet, amit Magyarország legnagyobb vállalatai mutatnak, nagyon fontos átörökíteni a hazai kisebb vállalkozásoknak” – mondta Szabados Richárd, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára az ünnepséget megnyitó beszédében.
2026 lehet a gazdasági áttörés éve Szabados Richárd szerint. Kifejtette, hogy 1400 milliárd forintnyi kamattámogatott hitel áll rendelkezésre a cégek számára, amiből fejleszthetik működésüket. „Soha ilyen mértékű támogatási programok nem álltak még rendelkezésre Magyarországon” – jelentette ki. Arról is beszélt, hogy a mesterséges intelligencia megjelenése lesz a következő mérföldkő a vállalati szektor fejlődésében. Szerinte az Európai Unióban jogszabályokkal korlátozzák az AI felhasználását, ami visszaveti a technológia fejlődését, szemben az Egyesült Államokkal vagy Kínával. Szabados Richárd szerint szükség van a keretekre, de nem szabad a változás útjába állni, hiszen „az AI nagyobb durranás lesz, mint az internet volt”.
A Figyelő TOP200 díjazottjai

Az idei gála díjátadóján új kategóriaként jelent meg a Demján Sándor Vállalkozásfejlesztési díj. A díjat azok a vállalatok és cégvezetők kapják, amelyek és akik a legtöbbet tettek pénzügyi, gazdasági és társadalmi szempontból.
- Az év vállalata – 4iG Nyrt.
- Az év pénzügyi vállalkozása – Hungarikum Biztosítási Alkusz Zrt.
- Az év innovatív vállalata – Richter Gedeon Nyrt.
- Opten Stabilitás díj – Equilor Befektetési Zrt.
- Demján Sándor vállalkozásfejlesztési díj – Büttner Kft.
- Provident társadalmi hasznossági díj – Konnekt Egyesület
- NÚSZ-KTE Közlekedési innovációs díj – Krizsik Nóra, Pauer Gábor, Szigeti Szilárd
- Az év bora – Riczu Tamás borászata, Villányi Franc 2021

(Fotók: VG)
