„Szilárd szakmai meggyőződésünk és társadalmi felelősségünk alapján, válságos helyzetben fordulunk Önökhöz, a magyar egészségügyi rendszer működőképessége és a szakmai párbeszéd fenntartása érdekében.
A kormány közzétette „Az egyes egészségügyi tárgyú miniszteri rendeletek módosítás tervezetét”, amellyel kapcsolatban 2022. 12. 24-ig van mód javaslattételre (társadalmi egyeztetésre). Ez a néhány napos határidő nem tekinthető valós szakmai egyeztetésnek, az orvosok diszkriminatív berendelésének és úgymond, „továbbképzésének” statáriális intézkedése – több, más hasonlóval együtt – előre nem látható, romboló hatással fenyeget.
A változások bevezetését követően pontosan az ellenkezője történne, mint ami a jogalkotó célja lehet. Az előterjesztésben szereplő „hatásvizsgálat” alapvetően és kifejezetten hamis képet fest a várható következményekről, amely a jogszabály életbe lépése esetén
• súlyos költségvetési károkat,
• súlyos és hosszú távú ellátási gondokat és az egészségügyi rendszer megroppanását
okozná.
Az általunk képviselt magyar magánszolgáltatói réteg, sok tízezer orvos és szakdolgozó, és sokezer vállalkozó/vállalkozás képviseletében sajnos azt kellett megállapítsuk, hogy a jogszabály-tervezet nemcsak egyes részleteiben, hanem egész megközelítésében is olyan szintű tévedéseket tartalmaz, amely félrevezeti a döntéshozókat, és amely – bevezetése esetén – súlyos tévútra vezetné a magyar egészségügyet, a kormány számára pedig nem kis gazdasági és politikai kockázatot hordozna.
Ezért kénytelenek vagyunk a lehető leghatározottabban kérni Önöket, hogy az életbe léptetést minden körülmények között halasszák el, és mielőbb – legkésőbb január elején – induljon szakmai egyeztetés a témában.
Alábbiakban részletesen kifejtjük fenti álláspontunkat.
Kérem, levelünket értékelje úgy is, hogy az végső soron nem csak a magyar vállalkozások és vállalkozók, hanem a magyar emberek, az egészségügyi rendszerhez fordulók nevében és érdekében is írjuk, hiszen a most kibontakozó jogszabályi környezet nem csak a már egyébként is korábban soha nem látott problémákkal szembesülő és egyre kiszámíthatatlanabb szinten működő ellátást, de ezzel együtt az elmúlt évtizedekben kialakult jó minőségű, európai színvonalú, és ma már dolgozói és páciens tömegeket is érintő – akár sok helyen államilag is finanszírozott, sőt, akár államilag akkreditált szakorvosképzési jogokkal is rendelkező – magánellátást is tönkre teszi.
Azt a magánellátást, amely már ma is igen jelentős terhet vesz le az állami rendszer válláról és amely rendszer évek óta kész lenne egy win-win alapú, a beteg érdekében történő integrációra. Sokezer orvos és szakdolgozó életét, egzisztenciáját, megélhetését befolyásoló döntésről van szó, aminek negatív hatása a magyar emberek egészségügyi ellátásnak további színvonalcsökkenésében fog jelentkezni.
Újra és úja felhívjuk a jogalkotóink és döntéshozóink figyelmét, hogy a megoldás nem egy jól működő, az elmúlt 30-40 év során kialakult, ma már ellátási minőségében, egészségügyi eredményeiben, szervezettségében kiváló, gyorsabb gyógyulást hozó, bizonyítékokon nyugvó orvoslás elvei szerint működő, komoly erkölcsi és anyagi társadalmi értékű, tízezreknek munkát adó, betegeknek ellátási biztonságot jelentő, sokmilliárd forint adót fizető, szakembereket itthon tartó, vagy hazahozó, nagy munkáltatók (többek között hazánkban megtelepedett, munkahelyek tízezreit biztosító és adót fizető multik!) ellátásért felelős, és a választópolgárok által keresett és igényelt rendszer erőszakos meggyengítésében, vagy megszüntetésében rejlik, hanem ennek a rendszernek a magyar egészségügyi szektorba történő integrációjában keresendő.
Nincs két szektor, egy szektor van az egészségügyben, mégpedig az, amelyik a hozzá forduló beteget meggyógyítja. Mérések szerint ma már az emberek 2/3-a, azaz 66 százaléka (!) első körben már magánorvoshoz fordul, ha szakorvosi ellátást keres! A választói hangulatot is az befolyásolná pozitívan, ha a magán és állami szektorok integrációja a szektorsemleges finanszírozás oldaláról valósulna meg és nem a jobban működő, beteg/ügyfél-barát, népszerű és sokezer embernek munkát adó, sok milliárdos nagyságrendű adót fizető, valós igényekre válaszként évtizedek alatt kialakult rendszer erőszakos megszüntetésével történne.
Évek óta kérjük, mondjuk és írjuk, hogy az akkreditált magánellátás bevonása a rendszerbe, szignifikánsan csökkentené a magánellátásban ellátott betegek költségeit, az államnak olcsóbb lenne mind a beruházási, mind a fenntartói oldalon, kevésbé halmozódnának a kórházi adósságok, megnyugtatná a választókat, hiszen nem mondhatnák, hogy kétszer fizetnek az ellátásért.
A kormány honlapján megjelent az alábbi dokumentum csomag, azzal, hogy a 2022. 12. 24-ig van mód a társadalmi egyeztetésre. Részletek itt: https://kormany.hu/dokumentumtar/az-egyesegeszsegugyi-targyu-miniszteri-rendeletek-modositas-tervezete
A megjelent tervezet négy rövid dokumentumból áll, melyeket a jobb áttekinthetőség kedvéért csatolunk levelünkhöz. Sorban reagálunk a csatolt dokumentumokban olvasható tervezett lépéseikre és azok hatásaira. A „Norma” tartalmazza magát a tervezett jogszabályváltozásokat. Novemberben már megküldtük az alapellátási és technológiai szekciónk véleményét a tervezett – korábbi – átalakításokkal kapcsolatban, így ezekre most külön nem térünk ki.
A közzé tett „Hatásvizsgálat” szerint a rendelkezésnek nem lesz költségvetési hatása és nem jelent adminisztratív terheket. Ez durva tévedés és hiba, ami a döntéshozókat is félrevezeti. Sok ezer munkaszerződésről, megváltozott jogviszonyokról, egyéni, vagy társas gazdasági társaságok romba döntéséről, családok költöztetéséről vagy ingáztatásáról, állami kórházakra terhelt óriási extra költségtömegekről, és soha nem látott adminisztratív teherről szól, miközben Magyarországon a bizonytalanság és átalakulás okozta elégedetlenség, és káosz idején megszűnik, vagy szignifikánsan romlik a betegellátás még most elérhető formája is, és jelentősen csökkenni fog az ebből származó állami adóbevétel, miközben az állam költségei óriási mértékben tovább nőnek.
Nem értjük, hogyan jelenti ki bárki, hogy nincs közvetlen költségvetési hatása sokezer ember Eszjtv. szerinti jogállásba kényszerítésének, ami a havi 20 órára nyilván munkabérfizetési kötelezettséggel jár az állam részéről, ennek egyéb vonzataival (táppénz, stb.) együtt.
Kérem, ne feledje, hogy ma már a magánegészségügy egyes delikát területein is várólisták alakulnak ki, senki nem várhatja a káosz növelésétől ennek megoldását vagy javulását. Más szavakkal, ahol a „két” szektor sem bírta a feladatot, ott az egyik oldal szétverése nem oldhatja meg a közös problémát.
A közzé tett „Indoklásnak” nincs köze ahhoz, amit a rendelet kihirdetése okozna, ugyanis pontosan az ellenkezője történne, mint ami a jogalkotó célja. Az alapellátás problémáit is máshogyan közelítettük volna, de a szakorvosi járó-, és fekvőbeteg ellátásban a „továbbképzésnek” nevezett szankció, mely szerint kötelező lenne havi 20 órát dolgoznia mindenkinek az állami rendszerben, nem oldja meg az állami ellátásban jelenleg tapasztalható problémákat és kapacitási hiányokat. Ráadásul a földindulás-szerű változás a „Norma” alapján nem az alapellátásban és az ügyeleti rendszerben, hanem a teljes magyar járó-, és fekvőbeteg ellátási rendszerben történne, aminek sok szempontból is katasztrofális következményei lehetnek az országra nézve.
A „Norma” szövegével kapcsolatos észrevételeink és gondolataink:
1) Ma több olyan nagy magánszolgáltató létezik, amelyek az elmúlt évtizedekben állami feladatokat vettek át részben, vagy egészben, állami finanszírozást is élveznek részben bizonyos szakmák tekintetében, és államilag akkreditált szakorvosképzési joggal is rendelkeznek függetlenül attól, hogy az állam, vagy a magán ügyfelek finanszírozzák. Ma Magyarországon, államilag akkreditált és jó színvonalú magánszolgáltatóknál évi több, mint 20.000 (húszezer) nagyműtétet, sok tízezer egynapos sebészeti műtétet végeznek, több millió orvos-beteg találkozást bonyolítanak, továbbá ezekben az intézményekben 3.500-3.800 gyermek születik évente. Álságos és valótlan most úgy tenni, mintha ezek nem léteznének, és annak ellenére, hogy ezekbe az intézményekbe érkeznek ma bizonyos új és korszerű metódusokat megtanulni állami intézményekben dolgozó kollégák, az előterjesztés szerint majd ezek, akik jelenleg őket tanítják mennének fordított úton a kisebb-nagyobb állami kórházakba továbbképzésre azoktól tanulni, akiket egyébként ők tanítanak új eljárásokra?
2) A fent vázolt magánellátás kiesése, vagy csak megroppanása, beláthatatlan méretű pénzügyi terhet ró a most is elégtelenül és nagy adóssághalmazzal működő állami rendszerre, amely rendszer képtelen lesz megfelelni a feladatnak. Ez viszont óriási politikai elégedetlenséget szülhet. Véleményünk szerint egyik sem képezi a kormány érdekét.
3) Világos a szándék, hogy az elfogyó állami kiskórházak – gazdaságilag és szakmailag is felesleges, sőt, a rendszer szempontjából káros – életben tartása a politikai cél. Ennek hátterét nyilván politikai elemzések és választókerületi érdekek adják. Ezt bizonyos értelemben értjük is. Ugyanakkor felhívjuk a figyelmet, hogy a ma már kizárólag magánszolgáltatóknál dolgozó, magasan képzett, szakmájuk csúcsát jelentő szakorvosi kar NEM lesz arra alkalmas, hogy az állami rendszerben, különösen vidéken jelentkező szakorvos hiányt betöltse, és még kevésbé lesz arra alkalmas, hogy az ügyeleti rendszer problémáit orvosolja. Felhívjuk továbbá arra is a figyelmet, hogy méréseink, de főleg tapasztalataink szerint ma már a vidéki lakosság körében is nő a frusztráció és elégedetlenség az egyre kevésbé elérhető járó-, és fekvő szakorvosi ellátás miatt.
4) A havi 20 órát, amit a magánellátó „átad” az állami rendszernek fejenként a rendelet hatására, pótolni fogja máshonnan, más részmunkaidős dolgozóval, így a nettó egyensúly nem változik, az állam nem nyer extra munkaidőt, csak a dolgozók frusztrációja és az adminisztrációs teher nő, valamint az állami szektor költségei és adminisztratív terhei.
5) Aki havi 10 órát ügyel egyedül valahol egy kisebb osztályon, az egyébként milyen „szakmai továbbképzésben” vesz részt, és kitől tanul? A saját szakterületén teljesít majd garantáltan ügyeletet?
6) Egy átlagos kórházi ügyelet du. 16:00, vagy 16:30-kor kezdődik és másnap reggel 7:00, vagy 08:00-ig tart. Ez nem 10 óra, hanem 15-16 óra. A rendelet tervezete havi egyszeri 10 órás ügyeletet említ. Ezt milyen formában kell elképzelni? Délután négytől éjfélig, vagy éjféltől reggel nyolcig? Egyik sem igazán életszerű megoldás.
7) Hogyan biztosítja a jogalkotó, hogy minden orvos a saját szakmai területének megfelelő „szakmai továbbképzés” keretében tölthesse le a havi 20 óra munkaidejét az állami rendszerben?
8) A jelenleg a magánrendszerben dolgozók néhány fő szakmai csoport köré koncentrálódnak. Hol lesz ennyi hely, egyenlőtlen földrajzi eloszlásban sokszáz, speciális területekhez értő szakembernek? Hol kell majd a többezer érintettnek jelentkezni és ki osztja el, hogy mely intézmény havi 20 órás alkalmazottja lenne az érintett 2023. január 1 után? Van erre megoszlási térkép, vagy bármiféle szakmai terv? Lesz olyan intézmény, ahol majd 70 magán szülész-nőgyógyász „dolgozik” a havi 20 órás „szakmai továbbképzése” keretében és lesz, ahol egy sem, pusztán a lakóhelyük szerinti eloszlást követve?
9) A jogalkotó milyen költségvetési forrásból, mekkora tervezett összegből kívánja megvalósítani sokezer szakember havi 20 órában (vagy havi egy 10 órás ügyeletben) történő bevonását az egészségügyi szolgálati jogviszonyba? Ki fog ezért fizetni? A kórház? A NEAK? Az állami költségvetés külön fejezete?
10) A tervezet a fentieken túlmenően is még súlyosabban diszkriminatív a magánszolgáltatóknál munkát végző, és több szakvizsgával rendelkező, legmagasabban képzett kollégák vonatkozásában. Hogyan értendő a 20 óra havonta? Ha valóban „továbbképzés” a cél, akkor a két szakvizsgás kollégának havi 40, a három szakvizsgával rendelkező kollégának pedig már havi 60 óra? Ha így van, ennek kétszeres, háromszoros, négyszeres a költségvetési kihatása már csak a bérek miatt is, miközben a magánszolgáltató ugyanezt a kiesett munkaidőt pótolni fogja más részállású szakemberrel, így az állami kórházban több munkaerő nem lesz, csak a költség és az adminisztratív teher nő.
11) A rendelkezés egyértelmű közvetlen következménye lesz, hogy az elmúlt évek óriási erőfeszítéseinek eredményeképpen hazahozott, vagy itthon tartott, magasan képzett szakorvosi kar jelentős része újra távozik az országból, illetve a magánszektor erőfeszítéseinek eredményeképpen 2023 folyamán hazatérni szándékozott szakorvosok nem jönnek haza, valamint a nyugdíjhoz közeliek nem fogják megújítani szakorvosi jogosítványukat és kilépnek a rendszerből. Ez a folyamat már a néhány hete elfogadott csomag következtében megindult, és ahogy értesültünk róla, a MOK is közgyűlést hív össze és tömeges felmondásra készülnek tagjaikkal tiltakozásképpen. Erre sem a szakmának, sem a szakembereknek, sem a politikának, sem a vállalkozásoknak és vállalkozóknak nincsen szüksége, mert mindenkinek kárt okoz. Hasznos lenne win-win konszenzust teremteni és szakmai alapokon lépni előre.
12) A fejlett társadalmakban az „absenteeism”, vagyis hiányzás, pl. táppénz mellett (amit szintén a mai magánszolgáltatók menedzselnek a nagy munkáltatókkal kooperációban, és ezt senki nem tudja átvenni tőlük!), ismert a „presenteeism” fogalma is. Ez a jelen lévő, de nem teljesítő dolgozóról szól, amely dolgozó mindig a legdrágább a rendszer számára, hiszen fizetni kell, de nem teljesít, csak jelen van. Kényszerből jelen lévő, motivációjukat vesztett dolgozók tömegeit látjuk már most is az állami egészségügyi rendszerben, amit drasztikusan növelni fog a jogszabály-tervezet életbe léptetése.
13) Ha a nagyvállalatok – kizárólag magánszolgáltatók által nyújtott – vállalati egészségügyi szolgáltatása megroppan, az beláthatatlan következményekkel járhat a nemzetgazdaság szempontjából. Jelenleg az egyik legnagyobb problémát a hazánkba érkező nagy termelővállalatok, gyártóüzemek – saját normáik szerinti – egészségügyi ellátásának megszervezése okozza. Erről – és a kapcsolódó problémákról – napjainkban Szijjártó Péter miniszter úr, és csapata rendelkezik szükséges háttérinformációval.
14) Senki nem mérte annak hatását, hogy akit már az Eszjtv. is annyira elrettentett, hogy nem írta alá az új jogviszonyba kerülését az elmúlt időszakban, azokban ez a rendelkezés még nagyobb megütközést és ellenállást fog kiváltani, ami mind a magán-, mind az állami szektor számára ezen kollégák elvesztését jelenti. Jelen levél jegyzőjeként több mint három évtizedes személyzeti tapasztalattal tudom és vallom, hogy orvost nem lehet erőszakkal motiválni, még ha van is, aki ezt elhiszi... A kényszerek mentén dolgozó kolléga munkája mind a betegellátás minőségének, mind a hatékonyságának, mind munkáltatójának rovására megy. Ez egyébként nem csak orvosokra igaz, de ebben a szektorban az orvos olyan tudás birtokosa, ami ezt hatványozottan lehetővé teszi.
15) A tervezet súlyosan sérti a szektorsemlegesség és egyenlő bánásmód elvét. Ha egy magánszolgáltató működési engedélyt kapott, ugyanolyan ellátási tevékenységi körre jogosult, mint az ugyanezt végző állami szolgáltató. Ha a magánszolgáltatónál – sokszor ugyanazon orvos által – végzett tevékenységet nem fogadják el szakmai gyakorlatnak, azzal súlyosan diszkriminálják a szolgáltatót. Ennek semmiféle szakmai alapja nincs. Továbbá abszurd, ha egy német, osztrák, angol, norvég, vagy svájci kórházban szakorvosként dolgozó kolléga csak azért elveszíti a magyar szakvizsgáját, mert ő a világ egyik központi intézményében dolgozik és mondjuk nem egy magyar városi kórházban, ahol jobb esetben – és ha értenek angolul – csak szaklapokban olvasnak olyan korszerű eljárásokról, amit ott naponta rutinszerűen végeznek. Az is abszurd, hogy pl. egy magánszolgáltatónál, 15 év után külföldről hazatért kolléga pl. robotsebészeti eszközökkel operál térdprotézist, és neki azért kell havi 20 órát egy állami kórházban töltenie, hogy újra megnézhesse a 30 évvel ezelőtti elavult módszereket, amiért annak idején távozott az országból és most újra itthon van, hogy itthon kamatoztassa külföldön megszerzett tudását.
16) Súlyos munkajogi kérdéseket is felvet a tervezet. Ha valaki magáncégnél dolgozik főállásban, akkor havi 168 órát kell dolgoznia. A munkáltatója élhet még az elrendelhető túlórák előírásával ezen felül. Ezt hogyan kell elképzelni? Kötelező lesz a jelenlegi munkáltatójának szerződést bontani? Hogy lehet valaki főállásban máshol, miután a tervezet szerint Eszjtv. szerinti jogállási szerződést kell kötnie valamelyik állami intézménnyel? Ez nem veti fel az önrendelkezési jog súlyos fokú megsértését, vagy a kényszerítés és kényszermunka Btk-ban foglalt törvényi tényállását? Mi történik, ha az önkéntes és maximális túlmunkakeretet is az eredeti munkáltatójánál töltötte kis a dolgozó? Az EU és hazai szabályok szerint senki nem dolgozhat többet, mint heti 60 óra. Önkéntesként sem.
17) Ki a „munkáltató” a tervezet definíciói szerint? Az a magánszolgáltató, ahol teljes munkaidős jogviszonyban közreműködő, vagy a sokezer orvos magán gazdasági társaságai, amelyeken keresztül a fő-, és/vagy mellékállású szakorvosi tevékenységüket végzik?
18) Az alapellátó háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi praxisok finanszírozási struktúrájának módosítása hosszú távon támogatott, ugyanakkor jelenleg az energiahordozók megemelkedett árainak kigazdálkodására sincs lehetőség egy-egy praxis esetében, így a praxisok fix díjának eltörlésével, annak egy bizonytalan alapokon nyugvó indikátorrendszerbe történő átcsoportosításával az egyes praxisok energiahordozók árának növekedéséből fakadó kitettsége még inkább fokozódik, a háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi praxisok esetében a működtetést veszélyeztető likviditási problémákat okozhat. Az új indikátorrendszer elindítását egy tesztelési időszakot követően javasoljuk. Az alapellátó fogorvosi praxisok esetében ezen túl a bázis díj fedezi több anyagköltséggel járó, de 0 pontértékű beavatkozás költségét is. Ezért a bázis díjnak, mint egyfajta rendelkezésre állási díjnak is kell funkcionálni a rendelésen megjelent és ellátott betegek számától, valamint az elvégzett beavatkozások mennyiségétől függetlenül.
19) Nagyon sok egyéb kérdést vet még fel a tervezet, amelyek átgondolására – részletekre és valós hatásokra kiterjedő vizsgálatára, egyeztetésre – senkinek nem volt módja.
Mivel sem a megfelelő hatástanulmányok, sem a szükséges szakmai/gazdasági egyeztetések nem történtek meg – és ezek a rendelkezésre álló rövid idő alatt nem is bonyolíthatók le – továbbá a jogszabály módosítása nem kellően előkészített, a 2023. 01. 01-i hatálybalépés sok más szempont alapján sem tűnik reálisnak, tisztelettel kérjük, hogy a tervezetet jelen formájában vonják vissza és kezdhessünk szakmai egyeztetést az érdekelt felek bevonásával.
A VOSZ soha nem politizált. Ha végignézik a témával kapcsolatos megnyilvánulásainkat, látják, hogy azokban kizárólag szakmai alapon, a beteg és a magyar vállalkozók és munkáltatók érdekében, a szektor elemei között mindig win-win megoldásokra törekvő konszenzusokról és megoldásokról beszéltünk. Most is ezt javasoljuk.
Sok évtizedes, 15 országban, mind az állami-, mind a magánszektorban, mind az egészségbiztosításban szerzett nemzetközi és hazai tapasztalatunkat, szakmai potenciálunkat, kialakult korszerű és gazdaságos rendszereinket, újra felajánljuk a helyzet rendezése és a megfelelő megoldások megtalálása érdekében.
Tisztelettel és köszönettel várjuk válaszukat:
Eppel János, a VOSZ Elnöke,
Dr. Fábián Lajos Károly Társelnök, az Egészségügyi Tagozat Elnöke”
