Az 1991-ben alapított Agrosprint Zrt. a két vezető üzleti bátorságának és vállalkozói készségeinek köszönhetően mára Közép-Európa egyik meghatározó fagyasztott zöldség- és gyümölcsgyártójává és beszállítójává fejlődött. Az iparágban élenjáró társaság három gyáregységgel működik, világszerte 35 országba exportál, és több mint 500 alkalmazottat foglalkoztat – írták a díj adományozásának méltatásában.
Agrosprint: folyamatos fejlesztések, elsősorban exportra
Az eleinte frissáru-exportot tervező, majd végül a zöldség-gyümölcs feldolgozói termékek gyártását preferáló Agrosprint első, karcagi gyártó üzemét 1999-ben adták át, majd egy felszámolási eljárás során sikerült egy nyírlugosi gyártókapacitást is megvásárolniuk, 2008-ban. 2007-től elindították romániai üzemüket is, Marosvásárhelytől nem messze, Szászrégenben, ahol először erdélyi gyümölcs- és gombaelőállítás volt a cél, de megmaradt a kereskedelmi tevékenység is, ebben sokáig piacvezetők voltak évi 7 ezer tonna fagyasztott termék előállításával. A nyírlugosi gyártó egységet mintegy 10 éven át fejlesztették tovább, hogy a legszigorúbb feltételeknek is meg tudjanak felelni és létrehozhassák a hatékony üzemi modellt. „Az európai szintű technológiai fejlesztések nem álltak le, ugyanis 2020-ban úgy döntöttünk, zöldmezős beruházással új gyáregységet hozunk létre Karcagon, amit 2022 júniusában át is adtunk, mintegy 15 milliárd forintos értékben” – mondja Fülöp Gábor.
A társaság évi 30 milliárd forintos forgalom mellett 150 ezer tonna alapanyagból csak Magyarországon mintegy 70 ezer tonna készárut állít elő. Kiemelt termékeik a fagyasztott csemegekukorica, a zöldborsó, valamint a zöldbab, de összességében 30 féle zöldséget vagy gyümölcsöt dolgoznak fel. Ezeknek a termékeknek a kezdetektől túlnyomó többségét, mintegy 70-75 százalékát exportálják, a hazai piacon – az elmúlt években emelkedő tendenciákat mutatva – nagyjából 30 százalékát értékesítik.
A családi vállalkozás a harmadik gyerek
„A vállalkozásunk a harmadik, legfiatalabb gyermekünk” – mondja szinte egyszerre a két díjazott, majd hozzáteszik, fiuk és lányuk után, akik néhány évvel idősebbek, de az Agrosprint is már 33 éves. A vállalkozás sikeres családi cégként határozhatja meg önmagát, hiszen a gyerekek már 10-15 éve dolgoznak a szülőkkel együtt.
„Tagjai vagyunk a Felelős Családi Vállalkozások Klubjának is, és az itt szerzett tapasztalatok és tudás miatt nagyon tudatosan készülünk a generációváltásra” – mondja Fülöp Gáborné Katalin, aki azt is elárulja, hogy az elmúlt 1,5-2 év során már elkezdték előkészíteni az átadást, amit az ütemezés szerint várhatóan 2026 májusában véglegesítenek. A jövőben a két alapító csupán stratégiai és projektalapon fog részt venni az irányításban. Katalin hozzáteszi: „Az is megnyugtató számunkra, hogy a 33 éves működésünk megalapozta azt, hogy vállalkozásunk tovább tud fejlődni a következő években!”
„A sikeres generációváltás fontos feltétele, hogy a szülők és a gyerekek között legyen valamiféle egyezség, és természetesen szükséges egy családi alkotmány is” – ad tanácsot a magyarországi családi vállalkozásoknak Fülöp Gábor. Már 40 éve kitartóan mellette élő és dolgozó felesége pedig hozzáteszi: „Az is fontos, hogy a gyerekek szerepvállalását sosem szabad erőltetni, ha ők nem akarnak csatlakozni, akkor van lehetőség egy menedzsment bevonására!”
Demjáni örökség: kitartás, moralitás, felelősségvállalás
„Elkötelezettségük, kitartásuk és jövőorientált szemléletük példaként szolgál, inspirálva és energiával feltöltve kollégáikat, akik egy fenntartható vállalatot építenek” – írták a házaspárról a díj bejelentése kapcsán.
A Demján Sándor nevével fémjelzett vállalkozói etikát a már 20 éves VOSZ-tagságtól függetlenül nagyon fontos tartják, és azonosulnak azzal. „A Demján Sándor által mutatott kitartást, vállalkozói moralitást, felelősségvállalást, valamint a honnan hová eljutás folyamatát és fontosságát minél több vállalkozónak érdemes lenne megtanulnia és azonosulni vele” – mondja Katalin. Fülöp Gábor pedig arról beszél, hogy nagyon meglepte őket az elismerés, nehezen hitték el, és elérzékenyültek a díjátadón.
Az Agrosprint Zrt. alapítói azt még hozzáteszik, hogy szerintük a hosszú távú sikeres együttműködés alapja a felek egyenrangúsága és a családi szolgálati útvonalak betartása. „Hiába vagyunk két erős egyéniség – úgy szoktam fogalmazni magunkról, hogy a szorgalom és a zsiványság találkozása a mi kapcsolatunk –, a tudás és a képességek egymás iránti elismerése az alap az együttműködéshez” – fogalmaz Fülöp Gábor.