A fejlesztés Békéscsabán 2500 új munkahelyet teremt a következő években. A három külön beruházásból álló projekt értéke elérheti a 280 milliárd forintot, amelynek keretében a szingapúri VSG világszínvonalú gyártóüzemeket hoz létre.
– Miként fogadták a beruházás hírét a vállalkozói szférában?
– A Vulcan Shield Global békéscsabai megjelenése óriási lehetőség mind a helyi, mind a térségi gazdasági szereplők számára – fogalmazott Losonczi István, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) Békés vármegyei elnöke a beol.hu-nak. – Országos tapasztalat, hogy amikor egy ilyen jelentős fejlesztés megvalósul, annak közvetlen közelében számos kis- és középvállalkozás is megjelenik, amelyek további fejlesztéseket és munkahelyeket generálnak. Személy szerint nagyon bizakodó vagyok, remélem, hogy a Vulcan Shield Global békéscsabai üzemének építésébe, valamint a kapcsolódó infrastrukturális fejlesztésekbe minél több Békés vármegyei vállalkozás is bekapcsolódhat. Hosszabb távon pedig bízom abban, hogy a gyár működése során is egyre több helyi cég válhat a vállalat beszállítójává és partnerévé.

(Fotó: Dinya Magdolna)
– Békéscsaba és egész Békés vármegye életét felpezsdítheti a cég megjelenése. Vállalkozói szemmel miként látja, hogyan is valósulhat ez meg?
– A Vulcan Shield Global érkezése valódi lendületet adhat a térség gazdasági életének. Ezek a beruházások nem csupán azokat a vállalkozásokat érintik majd, amelyek közvetlenül együttműködnek a céggel – hatásuk messze túlmutat ezen. Az új munkahelyek megjelenésével nő a helyi vásárlóerő, a dolgozók pedig itt költik majd el a jövedelmüket: itt vásárolnak, itt ebédelnek, igénybe veszik a helyi szolgáltatásokat, itt alapítanak otthont. Mindez azt eredményezi, hogy a megtermelt érték nagy része a térségben marad, új lehetőségeket teremtve a vállalkozások számára. Számítunk rá, hogy sok helyi cég bővítésbe és fejlesztésbe kezd, ami tovább növeli a foglalkoztatást és erősíti a gazdaságot. Meggyőződésem, hogy ezek a beruházások fordulópontot jelenthetnek – esélyt arra, hogy Békés vármegye felkerüljön az ország gazdasági térképének élvonalába.
– Éreznek már konkrét mozgolódást a helyi vállalkozások részéről?
– Természetesen. Már több helyi cég jelezte érdeklődését, hogy miként válhatna a Vulcan Shield Global beszállítójává vagy partnerévé. Egyelőre azonban türelemre intettünk mindenkit, hiszen mi magunk is folyamatosan gyűjtjük az információkat, és nem szeretnénk félinformációkat megosztani az érdeklődőkkel. A HIPA, a Békés Vármegyei Kormányhivatal és a Békés Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara partnerei a VOSZ-nak egy közös fórum előkészítésében, ahol a helyi vállalkozások részletes tájékoztatást kaphatnak a lehetőségeikről. Szarvas Péter polgármester és dr. Takács Árpád főispán is hangsúlyozták, hogy fejlesztik a gyárhoz vezető utat és a kerékpárutat – ezekben a munkákban szintén fontos szerephez juthatnak helyi vállalkozások. Magyarországon kevés olyan vállalat van, amely képes egy összesen 280 milliárd forintos fejlesztés teljes körű megvalósítására. A Vulcan Shield Global – melynek beruházásait a kormány 49 milliárd forinttal fogja támogatni – most ilyen léptékű fejlesztésbe kezd Békéscsabán. A VOSZ célja, hogy minél nagyobb szerepet kapjanak a helyi vállalkozások – nemcsak az építkezés, hanem később az üzem működése során is. Fontos, hogy amit helyben el lehet végezni, azt helyi cégek végezzék el, amit pedig helyben be lehet szerezni, azt helyi beszállítóktól rendeljék meg. Természetesen lesznek olyan feladatok, amelyekhez országos vagy nemzetközi partnerekre lesz szükség, de ők is hozzájárulnak majd a térség fejlődéséhez: új munkahelyeket teremtenek, növelik a helyi fogyasztást és erősítik a gazdaságot.
– A 2500 új álláshelyet be lehet tölteni Békés vármegyei emberekkel?
– Természetesen, sőt, ez kifejezetten célunk, ezzel a vállalat Békés vármegye egyik legnagyobb foglalkoztatójává válik. Békés vármegyében van elegendő munkaerő, de a beruházásoknak a népességmegtartás szempontjából is kiemelt szerepük van. Az utóbbi években jelentősen fejlődött az infrastruktúra: megépült az M44-es, korszerűbbé vált a vasúthálózat, és előkészítés alatt áll az M47-es is. Ezek a fejlesztések könnyítik a közlekedést, ugyanakkor az elvándorlás veszélyét is növelhetik. A Vulcan Shield Global érkezése éppen ezért kulcsfontosságú: hozzájárulhat a vármegye népességének megtartásához. Két népszámlálás között Békés vármegye két nagyobb városnyi lakossal lett kevesebb, így most az utolsó pillanatban vagyunk, hogy valódi perspektívát kínáljunk a fiataloknak. Sokan nem elvágyódásból mentek el, hanem lehetőségek hiányában. Ha ezek most megteremtődnek, többen visszatérhetnek – és eljöhet az idő, amikor már Békés vármegye vonz munkaerőt más térségekből.
– Mit hozhat a fiataloknak a beruházás?
– A Vulcan Shield Global érkezése mindenki figyelmét felkeltette, de fontos, hogy ne szaladjunk előre – most a tudatos építkezés ideje van. Ami már most biztosnak látszik, hogy a szakképzési centrumokban célzott, a gyár igényeihez igazodó képzések indulnak, és könnyen lehet, hogy innen terjed majd el ez a tudás az ország más részeire is. Emellett nemrég bejelentették, hogy jövő szeptembertől elindul a jogászképzés Békéscsabán, és tovább fejlődik a mérnökképzés is – mindez újabb lehetőséget kínál a fiataloknak, hogy helyben alapozzák meg a karrierjüket. A gyár az okostelefonok, az autóipar, az elektronika és az űrtechnológia számára gyárt majd rendkívül korszerű szigetelőanyagokat. Ennek köszönhetően a beruházások nemcsak technológiai, hanem társadalmi szempontból is könnyen elfogadottá válhatnak, különösen, mivel információink szerint környezetvédelmi szempontból is biztonságos fejlesztés valósul meg. Egyértelműen egy biztató jövőkép formálódik Békés vármegyében – a fiatalok számára valódi perspektívát, a vállalkozások számára pedig új növekedési lehetőségeket teremtve.
– Lehet bérfelhajtó ereje a VSG-nek?
– Várhatóan igen, de még csak a nulladik lépésnél tartunk – az alapkőletétel sem történt meg. Hallani olyan találgatásokat, hogy a VSG megjelenése hatással lehet azokra a vállalkozásokra, amelyek minimálbéres vagy ahhoz közeli bérszinten foglalkoztatnak, és akár elszívhatja az ott dolgozókat. Én azonban óvatosabb lennék ezzel kapcsolatban, hiszen egyelőre nem tudjuk pontosan, milyen képesítéssel lehet majd a Vulcan Shield Globalnál elhelyezkedni. Elképzelhető, hogy ehhez minimum egy szakmai továbbképzés elvégzése is szükséges lesz a szakképzési centrumokban. Nem biztos tehát, hogy ugyanazt a munkavállalói kört érinti, mint amelyet az említett helyi vállalkozások foglalkoztatnak. A bejelentés óta alig telt egy másfél hónap, november végére már sokkal tisztábban láthatunk. Jelenleg információkat gyűjtünk, több forgatókönyvet is felállítottunk, hogy minden kérdésre felkészült válaszunk legyen. Összességében egy ilyen fejlesztés mindig óriási lehetőséget jelent a térség számára – ezeket a lehetőségeket pedig ki kell használni. Az építkezés időszaka bizonyára hoz majd kisebb kényelmetlenségeket, de a végén felépül három, mintegy 2500 főt foglalkoztató üzem. A gyárak körül idővel kialakulhat egy dinamikus beszállítói kör, az új munkahelyek pedig erősíthetik a belső fogyasztást és a vármegye gazdasági stabilitását. Röviden: óriási esély előtt állunk – és most rajtunk múlik, mennyit tudunk kihozni belőle.

Jövő év elején megkezdi a dolgozók felvételét a Vulcan Shield Global Békéscsabán
David Kneale, a VSG igazgatója a szingapúri vállalat és a Békéscsabai Szakképzési Centrum (BSZC) együttműködési megállapodásának aláírása után úgy nyilatkozott, az év végéig szeretnék lezárni a magyar cég alapítását, amely valószínűleg kft. formájában működik majd.

(Fotó: BSZC)
Januárban vagy februárban indul el egy munkaerő-toborzási kampány, először egy, a jövőbeli gyár melletti, már meglévő csarnokot fognak bérelni, ide keresnek körülbelül 20 embert, akik elsősorban a Kínából beérkező árut raktározzák, és innen értékesítik. Ide érkeznek majd az első gépek is, és várhatóan a jövő nyáron elindul a gyártás, a tervek szerint még ezzel a kis létszámmal.
„Amikor már saját gyárban tudnak termelni, akkor első körben 100-200 emberre lesz szükségük, akiket képzésekre is elküldenek külföldre, illetve Békéscsabára is érkeznek majd Kínából szakemberek betanítani a magyar dolgozókat” – ismertette David Kneale. Elmondta, a gyárak tervezését és építését is az állami tulajdonú Inpark végzi. Reményeik szerint az építkezés jövőre elindulhat, és 16-20 hónap alatt fejeződhet be.
A cég diplomásokra és a BSZC-ben frissen végzett fiatalokra is számít munkaerőként, és az igazgató hangsúlyozta: ez hosszú távú projekt a számunkra, és valóban helyi projektként szeretnék kezelni, helyi munkaerőre, a helyi tudásra és helyi beszállítókra, alvállalkozókra támaszkodni.
Mucsi Balázs, a BSZC főigazgatója elmondta, a VSG-nek első lépcsőben szükséges munkaerőt a felnőttképzés keretében, a már meglévő képzési környezettel tudják biztosítani. (MTI)
