A reprezentáció adómentesítése sok cégnek visszahozhatja a partner-ebédek kultúráját, ami javítja az üzleti hangulatot és a vendéglátással foglalkozó vállalkozók számára közvetlen segítséget jelent. A felszolgálási díj kiterjesztése az éttermeket támogatja, hiszen javíthatja a munkatársak megtartásának lehetőségét. A jól képzett munkaerő a vendéglátásban egyértelműen a minőség alapja, a minőség pedig a versenyképesség záloga! – nyilatkozta Szakál Bálint, a veszprémi Gusto13 Bistro étteremvezetője.
A vendéglátóipari szakma számára komoly jelentőséggel bírnak azok a gazdaságélénkítő intézkedések, amelyeket a kormány az elmúlt időszakban vezetett be a vendéglátásból élő vállalkozások számára. Ezek a lépések hosszú előkészítési folyamat eredményeként születtek meg, amelyben a VOSZ mellett a szakmai szervezetek is aktívan részt vettek, és érdemi párbeszéd alakult ki a döntéshozókkal – kommentálja az éttermeket segítő, 5+1 pontból álló akciótervet Ruprecht László, a Stílusos Vidéki Éttermiség Egyesület elnöke, a VOSZ együttműködő partnere. Fontos kiemelni, hogy már a korábbi, Kisfaludy Program keretében biztosított kedvezményes kamatozású hitelek is jelentős támogatást jelentettek az ágazat számára. Ugyanakkor az igazi fordulatot a mostani intézkedéscsomag hozhatja meg, amely nemcsak a forgalom élénkítését, de a vállalkozások működési biztonságát és a munkavállalók bérnövekedésének lehetőségét is érdemben segíti. A szakember különösen üdvözlendőként említi az éttermi fogyasztáshoz köthető reprezentációs kiadások adómentessé tételét a cégek árbevételének 1 százalékáig, amely a vendéglátóhelyek forgalmát érzékelhetően növelheti.
A turizmusfejlesztési hozzájárulás mértékének 4 százalékról 2 százalékra való csökkentése pedig közvetlenül csökkenti az éttermek adóterheit, amelyek így a minőségre, a munkaerő megtartására további erőforrásokat tudnak biztosítani. Jelentős lépés továbbá a felszolgálási díj adózási szabályainak módosítása, amely az árbevétel 20 százalékáig biztosít kedvező forrást a munkatársak megtartására. A Kisfaludy Turisztikai Hitelközpont új konstrukciója – amely akár 10 millió forint összegű, részben vissza nem térítendő támogatást is biztosíthat – egy új típusú, célzott segítség a fejlesztésekhez és a működés stabilizálásához.
A vendéglátóipari szereplők számára ezek az intézkedések valódi segítséget jelentenek, és bizakodásra adnak okot a jövőre nézve is. A szakma nyitott a további párbeszédre, és értékeli a döntéshozók együttműködését ebben a kihívásokkal teli gazdasági környezetben. Az akcióterv megismerése után, a szakmai szervezetekkel együtt várjuk a konkrét jogszabályok részleteit és a szektor papírmentessé tételének intézkedéseit és – mint mindig – készen állunk a párbeszédre.
VOSZ
