
A Pretz-Mozaik Építőipari Kft.-t 1998 áprilisában alapították Székesfehérváron, azonban az alapító vállalkozói múltja még régebbről eredeztethető. A vállalkozás jogfolytonos átalakulással már 1990 óta működik. A rendszerváltás első hónapjaiban az akkor 31 éves Pretz János úgy döntött, kihasználva a szabadabb világot, munkát vállal Ausztriában. Ahogyan visszaemlékszik, Magyarországon még szabályozatlan volt a piac, és nem igazán volt vállalkozói kultúra sem, amire lehetett volna építeni. Ács-tetőfedőként dolgozott ausztriai projekteken, azonban mivel elvárták, hogy csak vállalkozóként teheti meg, kiváltotta az egyéni vállalkozói igazolványát, aztán egy évvel később már egyéni cégként folytatta.
„Őszintén szólva a felmenőimtől is jön az a tudatosság, ami végigkíséri az életemet, hiszen már akkoriban is én nem hűtőt vagy fagyasztót hoztam haza Ausztriából, hanem gépeket és néhány fős kisvállalkozói vezetési, szervezési tudást” –
magyarázza János, aki azt is elmondja, a családi gyökerek tekintetében nyilvánvalóan úgy látja, az apai nagyapja is hagyott rá genetikailag vállalkozói attitűdöt, aki régen saját malmot üzemeltetett, ráadásul országosan is sikeresen.
Aztán az 1998-as kft.-vé alakulás után a cég eleinte kisebb projektekkel kezdett, ám az évek során sikeresen fejlesztette magát regionális és országos szinten is, mind lakásépítés, középület-kivitelezés, ipari csarnoképítés, mind városrehabilitációs munkák területén. A Pretz-Mozaik Kft. ma már a magasépítés, középületek, családi házak, ipari csarnokok, sport-, egészségügyi és oktatási épületek, valamint kulcsrakész házak teljes körű kivitelezését és felújítását vállalja, kiegészítve a szolgáltatásait belsőépítészeti és lakberendezési tevékenységgel is. A nyilvános adatokból az is jól látszik, hogy Pretz János „sváb” gondolkodása komoly hatással van a vállalkozására, ugyanis nincs a cégének bonitási besorolása „A+” kategória, amely a megbízhatóság és a pénzügyi erősség egyik mutatója. Mint mondja,
„sváb mondás, hogy a pénzt nem megspórolni kell, hanem megkeresni, majd ezt visszaforgatni, befektetni!”
majd hozzáteszi, ha talál egy csavart a földön, azt ma is felveszi és elteszi.
A vállalkozásba azóta beszállt a fia, aki az édesapa vágyai szerint a következő 1-2 évben már javarészt át fogja venni az irányítást, bár – mint mondja – természetesen ő sem fog kiszállni teljesen, a vezetési, közreműködési arányok tekintetében szeretné elérni a 80-20 százalékot a fia javára.
Pretz Jánosnak a fiatalok számára is van egy tanácsa, miszerint határozottan
úgy látja, nem elég az online jelenlét vagy a home office a sikeres vállalkozás menedzseléséhez. „Személyes kapcsolatok, kapcsolódások kellenek másokhoz, erre bíztatnám őket!”
– teszi hozzá végül az idei díjazott.
