
A 25 résztvevő számára a rendezvény célja az volt, hogy közérthetően, ugyanakkor szakmailag megalapozottan mutassa be a kkv-k számára elérhető, már rövid távon is jelentős költségcsökkentést biztosító energetikai megoldásokat.
A program fő üzenete változatlanul: a nagyvállalati gyakorlatban már bizonyított energiagazdálkodási eszközök ma már a kkv-k számára is elérhetők – kiszámítható működést, jelentős megtakarítást és versenyképességet eredményezve.
Központban a csoportos energiabeszerzés és a kkv-kra formált megtakarítási lehetőségek.
A rendezvény szakmai előadója dr. Sulyok Róbert energetikai szakjogász, a VOSZ Energetikai Szekció társelnöke, a Walker & Weights NRG Consulting Kft. társtulajdonosa volt, aki átfogó előadásban mutatta be a kkv-k számára legfontosabb energetikai szolgáltatásokat és megtakarítási eszközöket.

Három kiemelt terület:
- Energiavásárlási szerződés- és számlaaudit
Mesterséges intelligencia és mérnöki validáció alkalmazásával az audit a hazai vállalkozások 70 százalékánál 100.000–500.000 forint megtakarítást azonosít, több esetben akár 2 millió forint feletti értékben. A szolgáltatás 2025 végéig a VOSZ jóvoltából, a tagsággal rendelkező vállalkozások számára díjmentes. - VOSZ csoportos energiabeszerzés
A mai rendezvény legnagyobb érdeklődést kiváltó témája a csoportos beszerzés volt. A résztvevők részletesen kérdeztek a tender működéséről, a versenyeztetési mechanizmusokról, valamint a várható árkedvezményekről. Dr. Sulyok Róbert ismertette a 2025-ös pilot tender eredményeit is, amely során 1,2 millió kWh villamosenergia és 17.543 m³ földgáz került átszerződésre. A részvétel VOSZ-tagok számára 2026-ban is díjmentes lesz. - Távmérnök szolgáltatás
Valós idejű fogyasztásméréssel és havi mérnöki támogatással akár 10–30 százalékkal is csökkenthetők az energiaköltségek, és már az adatok alapvető monitorozása is tipikusan 5 százalék körüli megtakarítást hoz. A szolgáltatás lehetővé teszi, hogy kkv-k főállású energetikus alkalmazása nélkül is nagyvállalati szintű energiagazdálkodást folytassanak.
A rendezvény egyértelmű üzenete: a kkv-k számára ma már megnyíltak azok a professzionális energetikai megoldások, amelyek eddig csak a nagyvállalatok számára voltak elérhetők. Akár több százezer vagy több millió forintos megtakarítás érhető el.

